Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán Még több cikk.

Elkerülőút és/vagy vasútvonal?

Rábaköz - A Csorna–Pápa vasútvonal menti önkormányzatok hajlandóak lennének térségi működtetésbe venni a szárnyvonalat. A vonal megtartása a jelenlegi helyzet szerint késleltetheti a csornai elkerülőút megépítését.
A Csorna–Pápa vasútvonalat féltik az érintett települések lakói. A Csornát elkerülő út ugyanis a város határában „átvágja" majd a síneket- írtuk korábban. Az önkormányzatok fontolgatják: térségi üzemeltetésbe vennék át a vasút ezen szakaszát.

A közlekedési miniszter úgy véli, a közút-vasút keresztezésének ügye újra felvethető, azonban „csakis annak ismeretében, hogy a létfontosságú elkerülőszakasz tervezése és engedélyeztetése ezzel több hónap késedelmet szenvedne".

Molnár Csaba szakminiszter ezt Áder János országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában írja le. A képviselő többek között azt írta a tárcavezetőnek, hogy a térség ellehetetlenítéséhez vezet, ha nem intézkednek sürgősen a közutak és a vasút érdekében. „Miként merülhetett fel egyáltalán a vasút átvágása azok után, hogy az önkormányzatok (...) hitet tettek a vasút átvételének szándéka mellett?" – kérdezte Áder János. Azt is firtatta, milyen fejlesztéssel kapcsolatos támogatásokra számíthat a vasútvonal üzemeltetésében közreműködő önkormányzati társulás.

Molnár Csaba válaszában kifejtette: alapvető céljuk, hogy a közösségi közlekedés igazodjon a helyi igényekhez. A tárca 2007 végén elvégezte több alacsony forgalmú vasútvonal – köztük a Csorna és Pápa közti – részletes szakmai vizsgálatát. Azt vizsgálták, indokolt-e térségi vasúti rendszerben továbbüzemeltetni a vonalakat. Ahol úgy találták, hogy igen, megkezdték a pályázati rendszer kidolgozását. A miniszter kitér arra is, hogy a későbbiekben sor kerülhet a csornai elkerülő felett a vasútvonal átvezetésére is. Jelenleg azonban pénzügyi okokból ez nem valósítható meg.

Németh Gergely: Ha egyszer átvágják a szárnyvonalat, soha nem lesz vasúti közlekedés ezen a szakaszon.
Németh Gergely: Ha egyszer átvágják a szárnyvonalat, soha nem lesz vasúti közlekedés ezen a szakaszon.

Gyopáros Alpár, Csorna alpolgármestere úgy véli, „a minisztérium arra játszik, hogy a két fontos kérdésnek – a csornai elkerülő és a Csorna–Pápa vasútvonal térségi kezelésbe adása – a megoldását halogassa és spóroljon vele.

– A taktika része a zsarolás és a települések egymásnak uszítása – jegyezte meg az alpolgármester. – Érthetetlen, hogy ha korábban arról volt szó, hogy az elkerülőút felüljárón halad majd el a vasútvonal felett, akkor most mi indokolja mégis a vasúti közlekedés ellehetetlenítését ezen a vonalon, ha nem az előbb felsoroltak.

Németh Gergely községe 1200 munkahelyének megőrzése mellett is kiáll, amikor a vasútvonal megtartását kéri. Mint mondta, a települést normális közúton megközelíteni nem lehet, és most a vasutat is elvennék tőlük.

– Ha a csornai elkerülő miatt elvágják a vonalat, soha többé nem lesz vasúti közlekedés Szanyban – fogalmazott a Kisalföldnek. – Molnár miniszter úr válaszát, mely szerint miattunk csúszhat a csornai elkerülő építése, zsarolásnak érzem. Azt hiszem, a vasút menti falvakra akarják hárítani a felelősséget. Mi ragaszkodunk ahhoz, hogy más megoldást találjanak a közút és a vasút keresztezésére. Pápán is meg tudták építeni a sínek felett az elkerülőt. Egy ekkora beruházásnál másfél milliárd forint nem okozhatna gondot.

Németh Gergely hozzátette: a környékbeli települések vállalnák, hogy térségi üzemeltetésbe veszik át a szárnyvonalat. – Ehhez azonban szintén állami támogatás kell. Szó volt a pályázat kiírásáról is, de egyelőre csak ígéret maradt.

Olvasóink írták

  • 2. jocó123 2009. április 15. 18:33
    „Ekkora hülyeséget még nem hallottam:
    "a későbbiekben sor kerülhet a csornai elkerülő felett a vasútvonal átvezetésére is"
    Sík vidéken megy a vasút is és a közút is, a miniszter pedig azt mondja, hogy a vasútat viszik át a közút felett!”
  • 1. tettes 2009. április 15. 17:54
    „Bezzeg a 4-es metró az kell a mocskoknak!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gondatlanság?

Vasárnap éjjel egy rábakecöli családi házhoz riasztották a kapuvári, a csornai és a sárvári… Tovább olvasom