Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Elhalasztották a döntést a József Attila utcáról

Csorna - Pályázat benyújtásáról, a József Attila utca ügyének elhalasztásáról, posztumusz elismerésről döntött a csornai képviselő-testület rendkívüli ülésén. Faráddal intézményfenntartó társulást hoznak létre.
Csütörtöki rendkívüli ülésén fejlesztési pályázat benyújtásáról, a farádi önkormányzattal óvodafenntartó társulás létrehozásáról döntött a csornai képviselő-testület.

Tompos Béla, Farád polgármestere azzal kereste meg a csornai önkormányzatot, hogy a két település hozzon létre intézményfenntartó társulást óvodájuk működtetésére. A kérést azzal indokolta a községvezető, hogy számukra a fenntartás jelentős kiadást okoz. A képviselő-testület most úgy döntött, hogy eleget tesz a farádiak kérésének és megalakítják a társulást.

A képviselők arról is határoztak, hogy szociális infrastruktúra fejlesztésére nyújt be pályázatot a város a Nyugat-dunántúli Operatív Programhoz: 57,8 millió forintot igényel az önkormányzat, melyhez 6,5 milliós önrészt biztosít. Sikeres pályázat esetén a pénzből az Erzsébet királyné utcai gondozóközpontot költöztetnék át a Laky Döme utcai volt óvoda épületébe.

Ismét napirenden volt a József Attila utca forgalmi rendjének ügye. Korábban a testület úgy döntött, egyirányúsítja az utcát, hogy megakadályozza az ott élőket igencsak zavaró átmenő forgalmat. A határozat ellen a környéken élő gazdák emeltek szót. Ők arra hivatkoznak, hogy az intézkedéssel lehetetlenné válik közlekedésük mezőgazdasági gépeikkel. A képviselők abban egyeztek meg, hogy a közút kht.-val együttműködve keresik a lehetséges, mindenki számára elfogadható megoldást. A szeptemberi ülésen várhatóan dönteni tudnak a kérdésről.

A továbbiakban szó volt a testületi ülésen a negyven éve elhunyt Hermán Medárd premontrei atya posztumusz elismeréséről. A szerzetes a II. világháborúban mentett meg származásuk miatt üldözött magyarokat a deportálástól. Végül a testület egyetértett azzal a Tolna megyei kezdeményezéssel, hogy az önkormányzatok egységesen lépjenek fel a kistelepülési iskolák és óvodák megmentéséért.

A testületi ülés döntéseinek hátterére, részleteire visszatérünk.

Olvasóink írták

  • 1. lacikó 2008. július 29. 21:38
    „Költözzenek el.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kőkaticák és az utazó cirkusz

Rábapatona - Népi mesterségekkel ismerkednek, a Rába-táj mondavilágát idéző színdarabbal mutatkoznak… Tovább olvasom