Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Életveszélyes az óvoda

Új óvoda épüljön, vagy felújítsák a régi, mostanra életveszélyessé lett épületet? Ez most az egyik fontos, válaszra váró kérdés Farádon. A község vezetői kapásból meg tudnák adni a jó választ, ha biztosított lenne az anyagi háttér.
Meglehetősen eseménydús volt a farádi önkormányzat számára az elmúlt év második fele. Egyrészt az Acsalaggal korábban létrehozott körjegyzőség megszüntetésével kapcsolatos tennivalók tették mozgalmassá a szóban forgó időszakot, másrészt pedig az okozott némi gondot, hogy nem sikerült csatlakozniuk a rábatamási körjegyzőséghez.

Nem akarják egyedül

Ez utóbbi nem éppen kedvező fejlemény azonban nem szegte kedvüket a település vezetőinek, s mivel nem akarnak „egyedül" maradni, más lehetőséget keresnek. Mindeközben legfőképpen a napi feladatokra koncentrálnak. Többek között az óvodaépület sorsa foglalkoztatja őket, hisz a 129 éves létesítmény mostanra életveszélyessé vált. Természetesen a közvetlen veszélyt elhárítják, az épületet aládúcolják, de egyértelmű, hogy mielőbb végleges megoldást kell keresni. Ám egyelőre még a megroggyant ovi fogadja a kicsiket.

Eladni vagy pályázni?

Tompos Béla polgármester úgy vélte: az igazi az lenne, ha a meglévő helyén új épületegyüttest tudnának emelni. Méghozzá olyant, amely magában foglalja az óvodát, az idősek otthonát és a művelődési házat. Ehhez azonban egyebek mellett arra lenne szükség, hogy más ingatlanokat, például a 85-ös főút déli oldalán korábban építési telkek céljára kialakított területet és az úgynevezett kisiskolát értékesíteni tudják. Ha ez az elképzelés nem realizálódik, akkor csak a teljes felújítás jöhet szóba.

Kedvezőtlen tapasztalatok

Persze az is csak akkor, ha sikeresen tudnak pályázni a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében. Ez a polgármester szerint 95 százalékos támogatással kecsegtet. Bár az is igaz, hogy nem éppen kedvezőek a tapasztalataik a pályázatokról. Például az iskolát is szeretnék felújítani, és az illetékesek szakmailag jónak minősítették a pályamunkát, ugyanakkor azt közölték a farádiakkal, hogy másra jobban kell a pénz. Így e tekintetben is várakozó állásponton vannak és reménykednek, hogy inkább előbb, mint utóbb a döntéshozók is belátják: a színvonalas oktatáshoz megfelelő körülményeket kell teremteni.

Járdák, utak, árkok

De nem csupán az intézmények épületeinek rekonstrukciója lenne fontos Farádon. Tompos Béla a járdák, utak, vízelvezető árkok rendbetételét is a feladatok között említette. Csakhogy – már megint – az anyagiak hiánya behatárolja a lehetőségeket.
Farád önkormányzata ebben az esztendőben 186 millió forinttal gazdálkodik, s az év végére 3 milliós hiánnyal számolnak. Ugyanakkor 4 millió forint önhikis támogatásra számítanak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fergeteges Pántlika-jubileum

A húszéves csornai Pántlika néptáncegyüttes a hétvégén nagyszerű jubileumi műsorral örvendeztette… Tovább olvasom