Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Életveszélyes a kápolna

Abdai Imre, a Jószív Temetkezési Kft. frissiben kinevezett csornai kirendeltségvezetője szerint mintegy 25–30 millió forintot azonnal el lehetne költeni a város temetőire.
A Jószív Temetkezési Kft. csornai kirendeltsége feladatkörébe tartozik többek között az önkormányzati temetők fenntartása. A kirendeltség vezetője március közepe óta Abdai Imre. Elődje, Hornyák Sándor más megbízatást kapott a társaságnál.

– A temetőkkel kapcsolatban a helyiek több olyan gondot is felvetettek, amelyeket szeretnénk megoldani – kezdte Abdai Imre. – Így fontos feladat a mostanra életveszélyessé vált ravatalozó és kápolna felújítása a Szent Antal-temetőben. Az önkormányzat biztosította a pályázathoz szükséges önrészt, csakhogy a temető a városé, a kápolna viszont a Jézus Szíve Egyházközség tulajdona. Ezért az önkormányzat – bár információm szerint sikeresen pályázott – nem kaphatta meg a pénzt, mert nem ő a tulajdonos.

– Ezek után mi lesz a következő, az épület állagát látva már-már elodázhatatlan lépés?

– Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, hisz mi a fenntartók vagyunk.

– Sokan felvetik, hogy egyik-másik környékbeli kistelepülésen rendezettebb, komfortosabb a sírkert, mint Csornán. Például világítótesteket szereltek fel, s megfelelő mellékhelyiségek is vannak.

– A Jószív kft. a lakossági igényeket egybegyűjtve javaslatot tett a tulajdonos önkormányzatnak a komfortosításokról. Ez tartalmazza az ülőpadok kihelyezését, egy WC megépítését, a vízvételi lehetőségek bővítését, temetőnként 3–4 lámpa felszerelését, utak építését, felújítását, az urnás temetések számának növelését és mindhárom temetőben egy-egy esőbeálló elkészítését.

– Természetesen az elképzelések megvalósításához pénz kell. Viszont a temetők rendjének megteremtése – ami szintén fontos célom – nem elsősorban pénzkérdés, sokkal inkább az emberi hozzáállás kérdése. Ezt azért mondom, mert egyesek átjáróháznak tekintik a csornai temetőket, s úgy hajtanak rajtuk keresztül kerékpárral, olykor kismotorral, mintha versenypályán lennének. Az ilyesmit mindenképpen meg kell szüntetni. Az is előfordul, hogy engedély nélkül dolgoznak a temetőkben, ami szintén megengedhetetlen. Ez ügyben beszéltem a rendőrség vezetőivel és a város jegyzőjével, mivel az önkormányzat rendelete értelmében szabálysértési eljárást is kezdeményezhetünk.

– Mennyi pénzt kellene most ráfordítani a csornai Szent Antal-, az Őrangyal- és a közigazgatásilag a városhoz tartozó földszigeti temetőre?

– Ilyen felmérés nem készült, de megítélésem szerint mintegy 25–30 milliót azonnal el lehetne költeni.

– A tulajdonos önkormányzat képviselő-testülete, melynek ön is tagja, áprilisban fogadta el a négyéves gazdasági és humánprogramot. Nyilván ebben szerepelnek a temetőket érintő fejlesztési elképzelések is. Az a tény, hogy mindkét helyen „otthon" van, mennyi pénzt hozhat a konyhára?

– Természetesen a programban rögzített, a temetőkre vonatkozó tervekkel azonosulni tudok. De azt hangsúlyozom, hogy az önkormányzati képviselőség és a kirendeltségvezetői poszt ily módon nem kapcsolható össze. Ez a munkahelyem, ott pedig egy szervezet tagjaként tevékenykedem. A legfőbb célom az, hogy a temetőkben valóban béke és nyugalom legyen, s ez a lakosság megelégedésére szolgáljon. Ezért fáradozom.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áttelepítik a kopjafákat a Honfoglalási parkból

Új helyre telepítik a kopjafákat a kapuvári Honfoglalási parkból. A területen egy szegedi cég… Tovább olvasom