Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Életműdíj a főorvosnak

A kapuvári Lumniczer Sándor Kórház igazgató főorvosa Batthyány-Strattmann László-díjban részesült.
Dr. Ballagi Farkas, a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház igazgató főorvosa nemrégiben Batthyány-Strattmann László-díjban részesült. Ez az egyik legnagyobb szakmai kitüntetés.

A budapesti származású dr. Ballagi Farkas 1965-ben végzett a pesti orvostudományi egyetemen. Első munkahelye a csornai Kórház volt, ahova abban az időben még úgy helyezték el. Itt szerezte meg a belgyógyászszakvizsgát, majd az új rendelő megépülésével, a járóbeteg-ellátásért felelős igazgatóhelyettesként dolgozott ’72-től. A város cukorszűrésének megszervezésére a mai napig büszke.

Dr. Ballagi Farkas,
A kapuvári Kórház angiológiai osztályára 1974-ben került, főorvosként. Az angiológiai rehabilitáció kiépítéséért volt felelős. Ez az osztály napjainkig országos hírnévre tett szert. Ennek nyomait több konferencia és publikáció őrzi. Dr. Ballagi Farkas 1997 óta tagja a Belgyógyászati Szakmai Kollégium Angiológiai Bizottságának. A kapuvári Kórházat 1988 óta igazgatja. „Legnagyobb eredményünknek a struktúraváltást és a jelenlegi nehéz helyzetben a talpon maradást tartom" – mondta.

A 270 ágyas intézmény és a szakrendelő nemcsak a város, hanem a környező kistérség egészségügyi központja is. Ballagi főorvos tervei szerint a Kórház úgynevezett hotelszolgálatát szeretnék javítani, bár elért eredményeikre a szakminisztérium is többször felfigyelt. Így a szakmai munkának köszönhetően az egészségügyi miniszter a Batthyány-Strattmann László-díjjal tüntette ki, mely az egyik legnevesebb szakmai elismerés.

Dr. Ballagi Farkas szerint ez életműdíjként is felfogható, aminek elnyeréséhez az intézmény dolgozóinak munkája is fontos volt. Az igazgató főorvos elmondta: az elismerés névadójának élete több ponton is példaértékű számára. „Elsősorban az, hogy arisztokrataként is az elesett emberek gyógyítását tartotta szem előtt, másodsorban hazaszeretete, hiszen Trianon után, elveszett birtokait kint hagyva visszajött szülőhazájába, harmadikként pedig mélységes hite az, ami követendővé teszi Batthyány-Strattmann példáját."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Végleg kizárhatják a termált a szolgáltatásból

A csornai termálfürdőt üzemeltető kft. még mindig tartozik a vízdíjjal a szolgáltatónak. Ha nem fizetik ki a milliókat, a Pannon-Víz rt. végleg lekapcsolja rendszeréről a strandot. Tovább olvasom