Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Egyre több fiatal csatlakozik

Az elmúlt időszakban is szerteágazó munkát végzett a Magyar Vöröskereszt Kapuvári Területi Szervezete. Kiemelkedő feladatnak tekintették a véradások szervezését: azt, hogy a vérellátás zökkenőmentes legyen az egészségügyi intézményekben.
Takácsné Szakács Ilona, a szervezet titkára azonban más, nem kevésbé fontos tennivalóikról is beszélt. Elmondta, hogy az idén is gyűjtést szerveztek a vöröskeresztes világnaphoz kapcsolódóan. Az iskolákban meghirdették az „ Egy gombóc fagyi árát a beteg gyerekeknek " elnevezésű akciót, s az így befolyt összeget a különböző cégektől kapott támogatással együtt a mozgássérült gyerekek balatonfenyvesi táborának ajánlották fel. Diákok részvételével megrendezték a területi elsősegélynyújtó versenyt, s ezen az iskolákban szervezett szakkörökön, előadásokon, gyakorlati bemutatókon szerzett ismereteikről adtak számot a fiatalok.
A titkár asszony szerint a vöröskereszt különböző akciókkal gondoskodik a rászorulókról is. Például ingyenesen ruhát osztottak, segélyt adtak és tavaly év végén a karácsonyi ajándékcsoma-

gok sem maradtak el. Arra törekednek, hogy tevékenységüket összehangolják a városban működő más karitatív szervezetekkel, a Máltai Szeretetszolgálattal, a családsegítő intézettel, valamint a régió önkormányzataival.
– A nyár folyamán több rendkívüli véradást szervezünk a Kapuvár környéki községekben. Reméljük, a jó szándékú, segítőkész embereket a nyári meleg sem riasztja el e nemes cselekedettől. Biztató, hogy a fiatalok közül egyre többen hallgatnak a hívó szóra – nyilatkozta Takácsné Szakács Ilona.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Képviselők kontra szakemberek

Hamarosan megváltozik Csorna belvárosának forgalmi rendje. Talán a legfontosabb, hogy a jelzőlámpás… Tovább olvasom