Csikár Zsolt, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság megelőzési osztályvezetője portálunk érdeklődésére elmondta: Kisbabot határában gyulladt meg a bálázó, ott a kár ötmillió forint körül van. A másik két helyszínen – Barbacson és Bágyogszováton – kisebb, a kisbabotihoz képest elenyésző kára lett a gazdáknak. Tarló és bálák égtek el. Az aratáshoz kapcsolható tűzesetek száma az elmúlt két évben sem volt jelentős.
– 2009-ben két esetünk volt ebben az időszakban, 2008-ban pedig három – tájékoztatott az őrnagy. – A 2007-es évben volt kiugróan magas a riasztások száma, összesen tizenötször hívtak bennünket.
 |
| A csornai tűzoltókat idén eddig háromszor hívták gabonatáblára, tűzhöz. |
Rácz Imre csornai tűzoltóparancsnok úgy fogalmazott, hogy a gazdák egyre inkább figyelnek a tűzvédelemre. Igénylik az előzetes segítséget, részt vesznek a gépszemléken. Tavaly például egyszer sem riasztották a tűzoltókat gabonatűzhöz a körzetben. A Magyar Agrárkamara közleménye szerint változtak a tűzvédelemmel kapcsolatos szabályok.
Az aratás során figyelemmel kell lenni a gazdálkodóknak a tűzvédelmi és megelőzési előírásokra. Többek között a kézi porral oltó tűzoltó készülék meglétére, a szikrafogók ellenőrzésére, a védőszántás elkészítésére. A kamara felhívja a betakarításban részt vevők figyelmét a szabályos kazalrakásra, az előírás szerinti oltókészülékek beszerzésére.
 |
| Ifj. Németh Imre Páliban amellett, hogy vigyáz járművére, a szükséges készülékeket is beszerezte. |
Rácz Imre alezredes elmondta: a gazdák megértették, hogy saját érdekük a védekezés, a megelőzés. – A gépszemléket a betakarítás előtt megtartottuk, a termelők nagy számban vettek részt ezeken – sorolta Rácz alezredes. – Betartják a szabályokat, a járműveiket felszerelik a szükséges eszközökkel. A parancsnokság rendszeresen ellenőrzi a betakarításban részt vevő gépeket, súlyos hiányosságokat nem tapasztalunk.
Ifj.
Németh Imre páli mezőgazdasági vállalkozó is bemutatta a szemlén kombájnját. A járművet felszerelte a szükséges eszközökkel, így az előírás szerinti tűzoltó készülékkel is rendelkezik. – Nagy értékű járművekkel dolgozunk, természetes, hogy vigyázunk rá és minden hibára, így egy esetleges tűzre is felkészülünk – jegyezte meg.