Kisalföld logö

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 13°C | 25°C Még több cikk.

Egymilliós adomány segíti a tájházat

Pályázatot nyert a kónyi önkormányzat tájház kialakítására. A Csillag-házat újítják fel és helytörténeti bemutatót rendeznek be a másfél évszázados épületben.
A tervek szerint még a nyáron felújítják a kónyi falumúzeumnak otthont adó épületet. A község központjában álló, romos, úgynevezett Csillag-házat két évvel ezelőtt vásárolta meg az önkormányzat. Most a LEADER-program keretében nyertek pályázatot a rekonstrukcióra.
Aller Imre polgármester elmondta: a pályázatot tavaly nyújtották be és 6,5 millió forintot nyertek. Önerőként a forgalmi adó mértékét biztosítja a falu. A támogatás segítségével megpróbálják eredeti állapotába visszaállítani a közel százötven éves, a mestergerendája szerint 1869-ben épített házat. Jelenleg kivitelezőt keres az önkormányzat. A munkák a tervek szerint már júniusban elkezdődnek, a beruházás befejezésének határideje augusztus.

A Csillag-házban Kóny múltjának emlékeit mutatják majd be.
A Csillag-házban Kóny múltjának emlékeit mutatják majd be.

– Gádoros, jellegzetes parasztházról van szó, amilyent egyre ritkábban látni – fogalmazott Aller Imre. – Régi tervünk volt a tájház és benne a helytörténeti bemutató létrehozása. Az ingatlan megvásárlásával és most a pályázati támogatással valóra válik az elképzelés. A legfontosabb feladat a födém helyreállítása lesz, aztán a szigetelés, a tető javítása, a nyílászárók cseréje. Eredeti állapotára szeretnénk újjávarázsolni.
A kónyiak úgy képzelik, hogy a házban bemutatják elődeik használati tárgyait, munkaeszközeit, a gazdálkodáshoz szükséges berendezéseket. Helytörténeti bemutatót költöztetnének tehát a másfél százados falak közé. Szerepet kap a lakás mögötti istálló és pajta is. Az anyag egy része már megvan, hiszen korábban rendeztek helytörténeti kiállítást a községben, a gyűjtés pedig azóta is folyamatos. A helyiek szívesen ajánlják fel féltve őrzött kincseiket bemutatásra.

A falumúzeum alapítását segíti a faluból elszármazott Görcs család egymillió forintos támogató felajánlása is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiállítás a település múltjából

Megindult a közösségi élet Babóton. Molnár János polgármester elmondta, kevesebb pénzből, de… Tovább olvasom