Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Egymillió euróból valósult meg a technikai fejlesztés

Szakmai napon mutatta be a beledi Wiedenmann Kft. legújabb beruházását, az úgynevezett Fiber (szál) lézervágó gépet. A cég egymillió eurós technológiai fejlesztései munkahelymegtartó hatásúak.
A beledi Wiedenmann Kft. nemrég fejezte be technológiai fejlesztését, melynek során egy Fiber (szál) lézervágó gépet állítottak rendszerbe. Az egyik legmodernebb technológiát a minap szakmai napon mutatták be.

A hagyományos (CO2) lézer és a Fiber lézertechnológiát hasonlították össze.

Munkahelymegőrző beruházás valósult meg a lézervágó beszerzésével.
Munkahelymegőrző beruházás valósult meg a lézervágó beszerzésével.

Pálkövi Tamás cégvezető elmondta: utóbbi technológia egy bizonyos lemezvastagságig (maximum 4 milliméter) nagyságrendekkel gyorsabb vágást tesz lehetővé, illetve probléma nélkül megküzd a színesfémekkel, akár a sárga- vagy vörösrézzel is. Az egymillió eurós gépbeszerzési pályázatot nemrég befejező Wiedenmann a környék egyik legnagyobb fémipari cége. Jelenleg 124 embernek ad munkát (a dolgozók hatvanöt százaléka fémipari szakmunkás).

– A technológiai pályázat munkahelymegtartó hatással bír, ami napjainkban biztos alapot teremt a környékbeli vasipari szakmunkásoknak – mondta a cégvezető. A húsz évvel ezelőtti alapításkor hatvanan dolgoztak a Wiedenmann-nál, napjainkra megduplázódott az alkalmazottak száma, ám Pálkövi Tamás szerint állandó szakemberhiánnyal (hegesztő) küzdenek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Próbák és irodák költöztek el

A Rábaközi Művelődési Központ év végéig tartó felújítása miatt számos civil csoport és egyesület… Tovább olvasom