Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Egyetlen érdeklődő sem akadt az iskolára

Dör - Bérletbe adná a döri önkormányzat üres iskolaépületét. Jelentkező azonban egyelőre nincs. A 300 négyzetméteres ingatlan kihasználatlan, de fenntartása így is tízezrekbe kerül havonta.

Az iskolatáblát már kikezdte az enyészet.
Üresen áll és kiadó a döri iskola épülete. Szeptemberben már nem kezdődött új tanév az intézményben, a diákok Csornára járnak. A helyi önkormányzat egyelőre nem tud mit kezdeni az ingatlannal. Fenntartása havonta üresen is 25–30 ezer forintba kerül.

A helyi önkormányzat bérbe adná az ingatlant, csakhogy senkinek sem kell. A közel 300 négyzetméteres épületben öt tanterem van, irodák és mellékhelyiségek, illetve nagy udvar tartozik hozzá.

A döri polgármesteri hivatalban megtudtuk: az önkormányzat hasznosítani nem tudja az egykori iskolát, de megválni sem akarnak tőle. Így került szóba a bérlet. Hiába hirdették azonban a lehetőséget, a jelentkezők nem tolongtak. Olyannyira nem, hogy egyetlen érdeklődő sem volt.
Az épületet 1992-ben, amikor újra megindult az oktatás a faluban, korszerűsítették. 13 millió forintot költöttek rá.

Most, üresen is sokba kerül a fenntartása. A hivatal számításai szerint havonta 25–30 ezer forintot fizetnek ki a fűtésre, villanyra.
A Kisalföld által megkérdezett helyiek egyetértenek azzal, hogy az iskolát bérbe adják. Hiszen lakatlanul csak az állaga romlik. Azt senki nem szeretné, ha eladnák, a legtöbben ugyanis még bíznak benne: egyszer ismét eredeti feladatát, azaz a tanítást szolgálja az épület.

Dörben 294 évvel ezelőtt, 1714-ben kezdte meg működését az iskola. Szalay Béla nyugdíjas iskolaigazgató, a falu múltját fáradhatatlanul kutató helytörténész írja Otthonunk, Dör című kiadványában: az 1714. évi Canonica Vizitáció szerint a községben az „iskolaház újonnan épült, még nincs teljesen befejezve. Minden felszerelés nélkül van. Az iskolamester Rebits Mihály, 30 éves." 1819-ben a „mester- és iskolaházat a felső faluvégről a templomhoz közel hoztuk" – írta Svastics Márton akkori plébános. Az említett épületet 1845-ben lebontották, helyette „tágas, elég célszerűt, utcahosszat" építettek. Közel száz évig tanították a diákokat ebben az épületben, 1942-ben bontották le. Az új iskolát báró Apor Vilmos megyés püspök avatta fel 1944. szeptember 8-án.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Otthonában fogták el az elítéltet

Szárföld - A kapuvári rendőrök a hét végén otthonában fogtak el egy huszonöt éves szárföldi… Tovább olvasom