Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Egyetemisták készítik az új piacteret

A szennyvízberuházás megkezdése és egy központi piactér kialakítása szerepel a bogyoszlói önkormányzat idei tervei között. Előbbit Potyonddal és Jobaházával közösen tervezik, utóbbit építészmérnök-hallgatók kivitelezésében képzelik el.
– Kétmillió forinttal kevesebbet kapunk az állami normatívából, ám ezt sikerül más forrásból kigazdálkodnunk – kezdte Bogyoszló idei, már elfogadott költségvetésének ismertetését Varga Tamás polgármester.
Hozzátette: a testület részéről lett volna igény egy látványosabb beruházás megvalósítására, ami – ha nem is az elképzelt formában – úgy néz ki, be is következik a rábaközi községben.

Az évtizedek óta sürgető probléma megoldásának körvonalai látszódnak azzal, hogy a szakminisztérium pályázatot írt ki helyi szennyvízberuházás megvalósítására. – Komolyabb esélyekkel indul az az önkormányzat, mely társult településekkel együtt pályázik, így született meg a közös, 600 millió forintos támogatást megcélzó pályázat Potyonddal és a gesztor Jobaházával – mondta Varga Tamás. A társulási tárgyalások mellett a helyi polgármester és a képviselők felkeresik a lakosokat, hogy felmérjék az igényeket a szennyvízbekötésre. Ahogy a településvezető hangsúlyozta, kezdeni csak hatvanszázalékos támogatottság felett lehet, ám bízik az ennél jóval magasabb támogatási arányban is. A 90 százalékos támogatottságú pályázat elbírálására várhatóan idén sor kerül.

Varga Tamás szerint nagy változás nem várható a járási rendszer bevezetésétől. – A helyiek nagyobb ügyeit így is csak Csornán tudták intézni, ez jobbára a továbbiakban is így marad – tette hozzá. A körjegyzőség kialakításában azonban lehetnek változások. A bogyoszlóiak tárgyalnak egy nagyobb, farádi központú körjegyzőségről, de elképzelhető két kisebb körjegyzőség kialakítása is.

Bogyoszló az idei évben egy aratófesztivál rendezésével is készül. Ahogy a farádiakkal megegyeztek, évről évre váltott helyszíneken. – A község központjában, egy kihasználatlan területen az építészmérnök-hallgatók vállalásában piactér kialakítását tervezzük, melyet a diákok építenének fel, az önkormányzat pedig az alapot biztosítja – tájékoztatott a bogyoszlói polgármester.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fehértó: uniós támogatást kaptak a templom felújítására

A helyi egyházközség húszmillió forintos uniós támogatást nyert a fehértói templom felújítására. A… Tovább olvasom