Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 1°C Még több cikk.

Egyelőre csak Hámori indulása biztos a polgármesteri székért

A kapuvári pártok közül egyedül a Fidesz–KDNP–Fidelitas jelöltje biztos. Hámori Györgyön kívül még nincs helyi jelölt.

A pártok kapuvári szervezetei közül egyelőre csak a Fidesz–KDNP–Fidelitas szövetség nevezte meg polgármesterjelöltjét, a jelenlegi városvezető, Hámori György személyében. Kóczán Zoltán kapuvári Fidesz-elnök elmondta: a pártszervezet tagsága egyhangúlag fogadta el a jelöltet és ilyen irányú nyilatkozatot tett a KDNP helyi szervezetének vezetője, Németh Cs. Gábor is.

Hámori György 46,3 százalékkal végzett az élen négy évvel ezelőtt.
Hámori György 46,3 százalékkal végzett az élen négy évvel ezelőtt.

A szocialisták kapuvári vezetője, Gábor Tamás portálunknak elmondta, a helyi szervezet egyelőre nem nevezte meg jelöltjét. Erre várhatóan július végéig sor kerül. Hasonló határidőt adott meg Magyar Zoltán, a Jobbik kapuvári vezetője is. A Magyar Demokrata Fórum képviseletében Degovics István úgy nyilatkozott, pártszervezete két héten belül jelöli meg polgármester-aspiránsát. A helyi politikai élet egyik legfiatalabb szervezeteként a Kapuvárért Egyesület sem hozott nyilvánosságra még jelöltet. A képviselő-testületben három taggal jelen lévő szervezet négy évvel ezelőtt Mészárosné Pölöskei Ritát indította a polgármester-választáson. Az egyesület elnöke portálunknak elmondta, idén várhatóan nem indítanak senkit a polgármesteri székért folyó versenyben.

Az egyesület vezetője négy évvel ezelőtt 15,9 százalékot szerzett, amivel megelőzte az akkor regnáló polgármestert, dr. Biró Pétert is, aki függetlenként 13,4 százaléknyi szavazatot szerzett. A kapuvári MIÉP jelöltje, Nagy István 5,4 százalékos szavazataránnyal a jelölti lista utolsó helyét szerezte meg. A jelenlegi polgármester, Hámori György 46,3 százalékkal végzett az élen négy évvel ezelőtt, megelőzve a második helyezett MSZP-s jelöltet, Horváth Árpádot, aki 18,7 százalékot kapott.

Olvasóink írták

  • 16. tber 2010. július 04. 22:56
    „1,4,.... 15
    Az árvízkárosultak biztosan köszönik, mert ugye minden pénz jól jöl BÁRKI is adja. Egyébként a családommal ennél többet adtunk és adunk folyamatosan is, és nem verjük dobra sem az összeget sem a tényt, mert nem az a fontos és nem ezért tettük és tesszük. Lehet, hogy jobb is hogy több ezer kilóméter a távolság (sok jót teszel ezzel), csak azt nem értem, hogy akkor minek szólsz hozzá mindenhez ha te csak a könnyebbik utat tudtad választani magadnak. Többen vagyunk akik szintén megtehetnék hogy jobb körülményeket válasszunk és jóval messzebb mint 1500 km. Egyébként ha ilyen helyzetben lennénk akkor sem ilyen degenerált hozzászólásokat tennénk, hanem megpróbálnánk örülni annak, hogy van előrelépés és történik valami jó az emeberekkel és főleg a szülővárosban. Egyébként a kibicnek semmi sem drága és vidáman veri más .... a csalánt, ahelyett, hogy tenni valamit. Egyébként az 1500 km-nél is nézzél jól körbe mert te sem tudsz mindent, és ott is vannak olyanok akiket említesz, csak lehet, hogy a fejük kisebb és nem látszik olyan messziről csak ha közel kerülsz a tűzhöz.”
  • 15. rittersport 2010. július 03. 16:20
    „Hyde 44

    Max csak szeretnéd tudni, de nagyon messze jársz. Soha nem indultam választáson nem vagyok és nem is leszek seggnyaló pártkatona, bólogatójancsi. A pozitív változásokat pedig örömmel üdvözlöm. Annak meg hogy elindult egy elvándorlási hullám a városból, annak csak az idióták örülnek. Kösz jól vagyok, 1500 km, jó idő, szép lányok és nincsenek nagyfejű korrupt politikusok. Küldtem 100 eurót az árvízkárosultaknak, ti mennyit szedtetek össze a tiszteletdíjatokból?”
  • 14. Hyde44 2010. július 03. 13:51
    „Dr. Kotász!

    Még hogy nem vagy városlakó?! Még hogy nem akarsz odakerülni?! Hát dehogy nem, csak nem sikerült. Hát azt gondolod, Kapuváron mindenki hülye?! Senki nem tudja, ki is van a kotász doktor mögött??????”
  • 13. Borsika 2010. július 03. 12:40
    „Nagyon örülök, hogy Dr. Kotászt már nem érdekli, hogy mi történik a városban, így talán többet nem kell olvasnunk a hozzászólásait a kapuvári hírek kommentálásában. Én sem élek a városban már nagyon sok éve, de mégis örülök annak, hogyha a szülővárosomban jó dolgok történnek. A városnak egyre kevesebb a tartozása, és épül és szépül a pályázatokon nyert támogatásoknak köszönhetően. Úgy gondolom, hogy az utóbbi években sokkal többet tettek a város érdekében, mint a megelőző 15-20 évben összesen. Nekem teljesen mindegy, hogy ezt milyen színű városvezetés teszi, csak továbbra is tegye!!!!!

    Már csak egy pontosítás az előző hozzászóláshoz. Gyöngyszem nem a disznók közé szokott keveredni, hanem a korpa közé.”
  • 12. Dr.Kotász 2010. július 02. 13:30
    „Nocsak gyöngyszem keveredett a disznók közé! A pszihológiai analízised nem helytálló. Nem kívákozom a sárga házba és nem is tudnék bekerülni, mert nagy része pártlistán kerül oda, mert szavazatot nem kappna egyet sem. Ezzel a rendszerrel pedig nem kívánok versenyezni. Egyébként már nem vagyok Kapuvári lakos úgyhogy már nem érdekel mi történik ott. Sok sikert az ambiciózus várospolitikusoknak.”
  • 11. füstbement 2010. június 30. 08:20
    „Szerintem Kotász Te egy frusztrált ember vagy.Zavar,hogy valakik ott vannak abban a sárga épületben. Mindenkinek megvan a lehetősége,hogy odakerüljön.Mindenkinek, neked is megvan a lehetőséged,hogy ne csak a kritikai oldalon állj hanem tegyél is vagy emberek szavazatait elnyerd és azok bizalmával felelősen gazdálkodj.Elismerem az embernek kívülről a legkönnyebb bírálni az ebben a pozícióban levőket.De alighanem aki ilyet vállal az tisztában is van azzal,hogy ezekkel szembe kell néznie. Nekem volt szerencsém látni a szoc.szolgáltató központot, sőt látni mindenki számára megtekinthető kórház új projektjét.Olvashattuk az újságban,hogy nyert a város a városrehab pályázaton. Azért ezek változások még ha nem is akarnánk elismerni vannak.Tények meg makacs dolgok.Egészen biztos vagyok benne,hogy nem csak jó döntések születtek vagy tettek, de van egy közhely tudod:aki dolgozik az hibázik is.
    Én kívánom neked,hogy felelős pozícióban minél több változást idézz elő ebben a városban.”
  • 10. Dr.Kotász 2010. június 29. 15:33
    „Igazad van sok mindent föl lehetne sorolni jót is rosszat is. Voltak jó tettek is, de igazán nagy áttörés nem történt semmiben. Semmi bajom a mostani Polg M-el, csak Ö is felült a magas lóra, és nem érezni a városban hogy van egy ember akit igazán foglalkoztat,hogy mi van a választóival és hogy mi lesz ebből a városkából 10 év múlva. Ez a semmi nem jó, mindenki hülye, ez meg a bólogató Jancsik dumája úgyhogy ezt hagyjuk. Attól nem megy előbbre a dolog, hogy mindenre bólintunk, mert ezek csak jót csinálnak.”
  • 9. füstbement 2010. június 29. 11:28
    „Kedves Kotász!

    Ha már itt utasítgatod a többieket, hogy foglalkozzanak a cikkel, akkor légy kedves és Te is tedd ezt!

    "Nem emberileg van velük gond, legalább is nagyrészével. Simán nem értenek hozzá csak ottragadtak régebbről. A módszerek is a régiek meg az emberek is. Mondjuk a nagypolitika tette ilyenné az egész országot. Csak a mutyi meg a féligmeddig megcsinált dolgok."

    Megint megy a nagy puffogtatás miközben szervesen nem sikerült hozzászólnod a cikkhez.Ha cikkről szólna, akkor elmondanád, hogy mondjuk az itt szereplő Hámori György polgármesterjelölt szerinted mit tett jól vagy mit nem és ezért szerinted miért nem alkalmas a poszt betöltésére vagy éppen miért alkalmas.

    Igen!Azt mondom én is,hogy jöjjön a Jobbik is!Csak a "semmisemjó, mindenkihülye" politika nem célravezető.Tudod ezt egy idő után megunják az emberek és ha nem tudsz megújulni el is veszel.

    Adjon az Isten!”
  • 8. Dr.Kotász 2010. június 29. 10:39
    „A bérenceknek üzenem, már nem sok van vissza! jön a jobbik! Amúgy a cikkel foglalkozzatok ne mindig a másik véleményével. A neveteket ti sem írtátok ki úgyhogy ez a kritika nem hiteles. "árnyék" a neved mindent elmond, régen biztos önkéntesrendőr voltál vagy munkásőr, azok puffogtatják az állandó közhelyeiket.”
  • 7. árnyék 2010. június 29. 09:25
    „Kedves tber !
    Jól látod Dr.Kotász megnyilvánulásait. Valahányszor Őtet olvasom, nekem is az örök igazság jut az eszembe: Nem abból van a baj mikor az okosok hülyéskednek, hanem........ XDD”
  • 6. Hyde44 2010. június 28. 17:02
    „Egyszerűen nem értem a kapuváriakat. Itt Csornán egy nulla mind a közélet, mind a rendezvények szervezése, mind alapjában az egész város. Knnek ellenére a kapuváriak sírnak, hogy milyen is rossz nekik.
    Dr. Kotász!
    Mire ez a többes szám? A cikk a polgármesterről szól, aki szerintem nem annyira rossz, ahogy azt a helyiek gondolják. Adunk nektek párat Csornáról. Válassz Kotász, melyik kell? Turi? Gyopáros? Kiss Ottó? Gulyás Zoltán? Még a Papp Jóska is átmehet, ha gondolod.”
  • 5. tber 2010. június 28. 14:57
    „A szokásos hozzászóló (1,4) mindig elmondja elmés hozzászólását - remélem csak viccből van elötte a jelző - amiből a pikirtségen kívül semmi sem olvasható ki. Éppeszű gondolatot még nem sikerült közölnie. Ő az akinek semmi sem jó, mindenkit sérteget, kritizál (így névtelenség mögé bújva), de hálát adunk mennyei atyának azért mert nem te vagy a regnáló polgármester. Azt nem tudom milyen polgármester lennél de biztosan nem akarnék ott élni.”
  • 4. Dr.Kotász 2010. június 28. 14:15
    „Nem emberileg van velük gond, legalább is nagyrészével. Simán nem értenek hozzá csak ottragadtak régebbről. A módszerek is a régiek meg az emberek is. Mondjuk a nagypolitika tette ilyenné az egész országot. Csak a mutyi meg a féligmeddig megcsinált dolgok.
    Mr. Ricknek
    Ne álmodj a tieitek még az utólsó román falunak se kellenének. :)) Inkább maradjanak a mostaniak, nem cserélünk!”
  • 3. rick_ 2010. június 28. 12:43
    „1. Dr.Kotász

    Én szívesen lecserélném a csornai csapatot a kapuvárira...”
  • 2. kistázi 2010. június 28. 11:06
    „Aki meg odavaló, az bőven elférne a földszinten.”
  • 1. Dr.Kotász 2010. június 28. 10:38
    „Karrieristák! Megint négy év állóvíz, nem csinálunk semmit, akkor nem is hibázhatunk, a fizetés így is úgy is megjön. Egyik se való oda! Tisztelet a kivételnek!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másfél milliót kapott tizenhét csornai szervezet

Önkormányzati segítséggel rendezik programjaikat a csornai civilek. Tizenhét szervezet között a… Tovább olvasom