Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Egy hónapos késésben az uborkaszezon

A megyében idén összesen 250 ezer folyóméteren foglalkoznak uborkatermesztéssel. Közel négyszáz termelő egészíti ki jövedelmét a szedéssel. A szezon nehezen indult, de minőségi gondok nincsenek.

Az uborkások munkáját a Rábaközi Termelői értékesítő Szövetkezet (TÉSZ) koordinálja. A szövetkezet elnökétől megtudtuk: a megyében közel 400 termelő foglalkozik uborkatermeléssel; kertekben, háztájiban kordonos, illetve többhektáros területen sík termesztéstechnológiával.

Radák Kornélia elmondta: minőségi problémák eddig nem jelentkeztek. A termelők jól ismerik az előírásokat és azokat többnyire be is tartják.

– A szezon nagyon nehezen indult a szélsőséges, hideg, esős időjárás miatt – tájékoztatta lapunkat Radák Kornélia. – A termelők kénytelenek voltak másodszor is vetni, mert a hidegben nem keltek ki a magok, illetve a kikelt növény megfázott, elszáradt. Így közel egy hónapos késésről beszélhetünk, ami természetesen a szezonvégi termésmennyiségben is látható lesz. Az uborka melegigényes növény és idén sajnos ebben nem volt tartósan részünk.

Gyapay Gézáné háromszáz méteres ültetvénye is lemaradásban van. Szilsárkányban már csak tizenöten uborkáznak, míg régen hetvenen voltak.
Gyapay Gézáné háromszáz méteres ültetvénye is lemaradásban van. Szilsárkányban már csak tizenöten uborkáznak, míg régen hetvenen voltak.

A felvásárlási árakról úgy tájékoztatott, hogy a 2–5-ös méretért 190 forintot, a 3–6-osért 160-at, az 5–8-asért 95 forintot adnak kilónként a felvásárlók. A 6–9-es ára 80, a 9–12-es 20, a 12–14-es 10 forint.

A Rábaközi TÉSZ hazai ipari feldolgozásra, valamint honi és külföldi friss piacokra értékesít. Radák Kornélia a jövőt firtató kérdésünkre megjegyezte: szeretnék a megyében az uborkatermelést legalább szinten tartani, ám a munkaigényes növényt egyre kevesebben választják.

– Minden adottság megvan a megyében ahhoz, hogy nagyobb területen termesszék az uborkát. Talán, ha a többhektáros, sík termesztésű termelést többen elkezdenék a bajor és osztrák termelők mintájára, akkor lehetne nálunk is nagyobb árualapot létrehozni – fogalmazott.

Manapság tehát már nem térségünk, hanem a Nyírség a legnagyobb termőtája az uborkának az országban. Ott kordonos termesztéssel, főfoglalkozásban, megélhetésük egyetlen forrásaként termelnek. Ráadásul ebben az évben az időjárás valamivel kegyesebb volt abban az országrészben.

– A terméskiesés ellenére azt kell mondanom, hogy a megtermelt uborka biztosan elég lesz a feldolgozóiparnak. A válság hatására ugyanis a fogyasztás csökkent, ami lassította a konzervgyárak készleteinek kiszállítását. Így mindenki kisebb mennyiséget dolgoz fel a még meglévő tavalyi készletek mellett – tette hozzá a TÉSZ-elnök.

Radák Kornélia tapasztalataival egyetért a szilsárkányi Gyapay Gézáné is, aki gyerekkora óta tanulja az uborkatermesztés titkait. Tizenöt éve felvásárlóként is dolgozik családjával.

– Az időjárás nem kedvezett az elején, háromszor is ültetni kellett – vázolta a helyzetet.

– A növénynek már régen el kellett volna érnie a kordon tetejét, de még nagyon messze van tőle. Ha a mag vagy a palánta rendes időben nem kezd el fejlődni, már nem hozza be a lemaradást. A mennyiség szempontjából ott tartunk most, augusztus közepén, mint máskor júliusban. Azaz egy hónapot csúszott a szezon. Ráadásul az árak is a tavalyi alatt vannak. Attól félek, sok kollégának ez volt az utolsó éve az ültetvényen, abbahagyják a termelést. A helyzetet már most is jól érzékelteti, hogy jelenleg tizenöt termelőnk van. Az uborka fénykorában hetvenen is voltunk. Akkoriban átvettünk tíz-tizenkét vagonnal, idén nem tartunk még egynél sem.

Olvasóink írták

  • 2. janika 2010. augusztus 17. 20:12
    „No és hol a többi? Csak nem elkezdtek politizálni? Igaz miért is ne, ott a lóvé nem ám a gazdálkodásba!”
  • 1. ordas01 2010. augusztus 14. 22:26
    „Ezt is szerették volna a cégek hogy egy hónappal később legyen az uborkaszezon hisz még a megy feldolgozással nem végeznek át vételét meg se kezdik!
    A termelőkről meg csak annyit nagyon sokan termelnének még most is ha a felvásárlási árak nem a 10 évivel ezelőttivel egyeznének meg a vegyszerek ára és a magé pedig a 10-szeresére ment fel.
    Volt nekem is 1200m- kordon évekig de már nincs értelme pedig átvételt is magunk végeztük.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsos fazék: nem a pápaiak kérték a dolgozók elbocsátását?

A Pápai Hús 1913 Kft. ügyvezetője szerint a cég azért nem ment bele egymilliárdos szerződésbe, mert… Tovább olvasom