Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 27°C Még több cikk.

Egy héten belül megnyílhat a fürdő

A kapuvári strandfürdő a tervek szerint a hónap közepén nyit. Eddig több millió forintot költöttek fejlesztésekre.
A szolgáltatóépület téli működtetésének kedvező tapasztalatai után – vélhetően – május közepén megnyitják a szabadtéri medencéket is a kapuvári strandon. Az üzemeltető cég tulajdonosa, Csőrés Balázs elmondta: idén is – mint minden évben – két-három millió forintos ráfordítással felújítják a medencéket. A rekonstrukciónak azonban ezzel nincs vége, az önkormányzattal közösen adtak be egy pályázatot, melynek ötvenszázalékos önrészét az üzemeltető vállalta magára.

A kapuvári képviselő-testület legutóbbi ülésén fogadta el a tizenegymillió forintos kiírást (Kisalföld, 2006. április 26.). A befolyó pénzből a nagymedence teljes rekonstrukcióját tervezik, a vezetékrendszert cserélnék ki, valamint kicsempéznék a medence belső részét. Az üzemeltető kft. vezetője hozzátette: idei terveik közt egy szabadtéri szauna és napozó építése is szerepel. Száznyolcvanmillióból kibővítik a turisták elhelyezésére is szolgáló lakóparkot.

A kapuvári strand vezetője, Mészáros Manuéla a Kisalföldnek elmondta: idén a hónap közepén megnyitják a kapukat. A tervszerű medence- és öltözőfelújítások után már napokon belül várják a vendégeket. Nemcsak a szabadtéri medencék környékén, de a főépületben is egyre több – köztük orvosi – szolgáltatást vehetnek igénybe a fürdőzők. Újdonság a termálmedencét a főépülettel összekötő fűtött folyosó is.
„ A strandfürdőt idén különböző rendezvényekkel is próbáljuk népszerűbbé tenni, közel tíz év után újra strandbulinak adunk helyet, valamint a vakáció kezdetén egy gyermekpartit szervezünk a kisebbeknek."

A szomszéd kisváros, Csorna strandjának megnyitásáról nincs információnk. Az üzemeltető cég képviselője többszöri megkeresésünkre sem kívánt nyilatkozni lapunknak a részletekről.

Kapuváron az elmúlt évhez képest száz forinttal emelkedtek a napijegyek árai. A felnőttek 800, a diákok és nyugdíjasok 700 forintot fizetnek. Délután egy órától 600 és 500 forintba kerülnek a belépők. A tíz alkalomra szóló felnőttbérlet 7 ezer forintba kerül, ugyanez diákoknak és nyugdíjasoknak 6 ezer forint. Idén újdonság a 3 ezer forintos úszóbérlet. Naponta reggel kilenc és este hét óra között várják a vendégeket Kapuváron.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megélhetés is a közmunka

Évente harminc közhasznú munkással köt szerződést a kapuvári önkormányzat. A hetvenszázalékos állami… Tovább olvasom