Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 02. 04. szombat - Ráhel, Csenge

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Rábaközi hírek - Csorna és Kapuvár hírei > Egy év után kapták el a postarablót

Egy év után kapták el a postarablót

Egy év és a nyomozás felfüggesztése után kapták el a csornai rendőrök a rábapordányi posta kétszeri kifosztóját. Más bűncselekményekről is vallott a gyanúsított.

Cs. Kovács Attila - 2010.02.10. 20:44
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

A csornai rendőrök kedden elfogták a rábapordányi posta kifosztóját. A fiatalember további bűncselekményekről is vallott a nyomozóknak.

Többek között egy szintén rábapordányi betörésről, ahonnan szerszámgépeket lopott el. Ezek az eszközök a földből kerültek elő.

Völcsey András százados, a Csornai Rendőrkapitányság bűnügyi osztálynak vezetője emlékezetett: Rábapordányban a postakonténerbe 2009 elején kétszer törtek be egymás után.

Mindkétszer a rácsot lefeszítve, az ablakon keresztül. A helyiségből édességet, dohányárut, kávét, illetve játéksorsjegyeket vittek el. A rendőrség határidőn belül nem tudott eredményt elérni, ezért a nyomozást felfüggesztették. Egy év elmúltával azonban, egy másik ügy kapcsán olyan információkhoz jutottak, melyek elvezették őket az elkövetőhöz. Kiderült, hogy egy akkor még a faluban élő fiatalkorú volt a tettes. A gyanúsítottat előállították, aki a kihallgatás során beismerte a betöréseket. Azt is elárulta, hogy 2009 áprilisában szintén ő fosztotta ki egy osztrák állampolgár községbeli családi házát. Akkor szerszámgépeket, fúrókat, motoros láncfűrészeket, körfűrészt, sarokcsiszolókat lopott el félmillió forint értékben. A tárgyakat akkori lakóhelyének pincéjében ásta el. A nyomozók később meg is találták a zsákmányt, zsákokba, zacskókba csomagolva. Azt is elmondta, hogy korábban több alkalommal bolti lopásokban is részt vett. A fiatalkorú szabadlábon védekezhet.

A rábapordányi házbetöréskor eltűnt szerszámokat a földbe rejtette az elkövető.
A rábapordányi házbetöréskor eltűnt szerszámokat a földbe rejtette az elkövető.

– A rábapordányi eset is mutatja, ha egy-egy bűncselekmény nyomozási határideje lejár és az eljárást felfüggesztjük, az nem jelenti azt, hogy lemondunk a megoldásról – jegyezte meg Völcsey százados. – Akár több év múlva is, a bűncselekmény elévülési idején belül szerezhetünk olyan információkat, melyek alapján eredményt érünk el. Elfogjuk a tetteseket és a sértettek kárát megtérítjük.


A rendőrség határidőn belül nem tudott eredményt elérni, ezért a nyomozást felfüggesztették. Egy év elmúltával egy másik ügy kapcsán jutottak olyan információkhoz, melyek elvezették őket az elkövetőhöz.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez

Kedves látogatónk! A tisztább tartalom érdekében bevezettük a kommentek előzetes moderálását. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg. Cserében trollmentes kommenteket ígérünk!

Olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.213 IP címről szól hozzá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 6. Goldman 2010.02.11. 20:06

Tehát egy zöld házban lakott.....

Moderálásra küldöm 5. szmama 2010.02.11. 15:33

Ez a fiatal ember biztosan ezer mester akar lenni most szedi össze a szerszámokat és majd megtanulja használni.

Moderálásra küldöm 4. szocdem 2010.02.11. 13:24

Gratula!

Az iylen ügyek akkor is pozitivan hatnak a közgondolkodásra, ha nem "igazi" nyomozás után fogták el a tettest.

Moderálásra küldöm 3. janika 2010.02.11. 12:43

No csak nem az új kaipitánynak köszönhető e siker? Remélhetjük, hogy atöbbi tolvajlás és a lakosság megkárosítása is napfényre keről, lebuktatják a csalókat is?

Moderálásra küldöm 2. Jandex 2010.02.11. 06:49

1. hozzászólás AranyKözépút
Gondolom elkotyogta valahol és feldobták!:)))))

Moderálásra küldöm 1. AranyKözépút 2010.02.10. 22:10

Nem tudom számít-e ez a rendrőségnek, rendőröknek, de ilyenekkel tudják növelni az elismerést, a megbecsülésüket a lakosság körében. Nagyon jó ilyeneket olvasni, dícséret nekik az eredményes munkáért.



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...