Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Egészségünkért magunk is tehetünk

Kapuváron nemrégiben sikeresen fejeződött be az ötödik Egészségvédelmi hét. A rendezvénysorozat értékelésére Boross Jánost, az Egészségvédő Munkacsoport elnökét kértük, aki ötletgazdája és főszervezője volt a kezdeményezésnek.
– Több szempontból is jubileumi volt az idei rendezvénysorozat: ötödik alkalommal sikerült megrendeznünk, most hangzott el a hetvenötödik előadás, s idén vettek részt a legtöbben a szűrővizsgálatokon és az előadásokon – kezdte Boross János.
A rendezvénysorozatot a népegészségügyi programnak megfelelően szervezték. A cél az volt, hogy a programot ne csak a szakemberek ismerjék meg, hanem azok is, akikért készült. Dr. Jávor András programigazgató ezért is ismertette az „ Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program ” feladatait, a végrehajtási lehetőségeit, s vázolta mindazokat a célokat, melyeket 2010-ig tűztek ki. A hét rendezvényein kiemelt szerepet kapott a vastagbéldaganatok szűrése és gyógykezelése, az emlődaganatok és a méhnyakrák felismerése, s továbbra is elsőbbséget élvezett a szív- és érrendszeri betegségek kezelése. Szó esett a héten a kémia szerepéről, a laboratóriumi diagnosztikáról és szívproblémák kezeléséről. Az előadásokon és a szűrővizsgálatokon idén vettek részt a legtöbben, egyre több fiatal jelent meg a rendezvényeken. A tizenhatféle szűrővizsgálaton 4385 embert vizsgáltak, 633-mal többet, mint két éve.
– Úgy gondolom, a városban tudatosult, hogy egészségünkkel elsősorban nekünk kell foglalkoznunk, s ki kell használnunk azokat a lehetőségeket, melyeket biztosítanak a számunkra. Köszönet illeti az egészségmegőrző munkacsoport tagjait, akik munka után végezték a szűréseket – mondta végül Boross János.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közös köldökzsinóron

Marcaltő jellegzetes települése Veszprém megyének. Ez a jellegzetesség pedig a község kettősségéből… Tovább olvasom