Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Edvéért soha nem mondott nemet

Edve - Az edvei Szabó Imre tizenhét éve önkormányzati képviselő. Egész életével, szorgalmával, segítőkészségével vívta ki az edveiek tiszteletét, elismerését, mert nemcsak szóval „dolgozott", tettekkel is bizonyított.
Minden településen élnek olyan emberek, akiknek „szavuk van" a helyiek között. Edvén Szabó Imre az, akire odafigyelnek falubelijei. A Rábaköz falvainak köztiszteletben álló polgárait bemutató sorozatunk második részében vele ismerkedhetnek meg.

Szabó Imre 65 esztendős, téesznyugdíjas. A rendszerváltás óta önkormányzati képviselő, előtte tanácstagként dolgozott a közért. Takaros portáján fogad szülőfalujában. Szerény ember, szerinte vannak, akik nála nagyobb tiszteletnek örvendenek a községben. Mondja ezt annak ellenére, hogy a település képviselő-testülete „döntött" a Kisalföld érdeklődésére arról, hogy ő a legelismertebb lakója Edvének.

Szabó Imre a katonaidőt leszámítva nyugdíjazásáig a helyi termelőszövetkezetben dolgozott. Előbb kocsis volt, majd az építőipari részleghez került. „A tanácstagságra, a népfrontelnökségre úgy javasoltak. Nemet nem nagyon mondtam senkinek, hát ezeket is elvállaltam" – magyarázza, hogy is lett „hivatalos" mindaz, amiket Edvéért tett az elmúlt évtizedekben.

A helybeliek is tudták, hogy számíthatnak rá, így gyakran kérték, intézze el ügyes-bajos dolgaikat. Imre bácsi szívesen emlékszik vissza a múltra, a közös munkákra, fejlesztésekre. Akkoriban épült a játszótér, emléktáblát állítottak a hősöknek, elkészült az orvosi rendelő, utakat, járdákat építettek. „Nem maradt le a falunk, megfelelt minden feltételnek, ami egy kisközségtől elvárás lehet" – fogalmazza meg véleményét a fejlődésről.

Mint mondja, konfliktusa senkivel nem volt. Ha társadalmi munkára hívta az edveieket, senki nem mondott nemet. Igaz, ő sem csak szóval „dolgozott", tettekkel is bizonyította, mit is jelent szeretni a szülőfalut és tenni érte. Aztán jött a rendszerváltás, az első választás. Kérték, fogadja el a jelölést és mivel „nemet nem nagyon mondtam...", hát így képviselő is lett, azóta is az. Még alpolgármester is lehetett volna, de erről a megtiszteltetésről lemondott. Az elért eredményekre viszont szívesen gondol. Arra, hogy elindult a falugondnoki szolgálat, folytatták az út- és járdaépítést, felújították mindkét templomot. És, noha anyagilag soha nem állt jól az önkormányzat, fejlesztettek. Azt viszont fájlalja, hogy apad a lélekszám. „A fiatalok elmentek, a munkahely közelében telepedtek le. Mi is így jártunk, két lányunk közül egyik sem maradt itthon" – teszi hozzá.

Aztán arról érdeklődünk Imre bácsinál, hogy érzi-e a tiszteletet a községbeliek részéről. „Talán a kort tisztelik – válaszol a tőle megszokott szerénységgel. – A képviselő-testületben én vagyok a legidősebb, azt látom, hogy odafigyelnek a véleményemre. Meghallgatják, szerintem mi lenne a legjobb megoldás egy-egy kérdésben." Imre bácsinak tervei is vannak még. Kell is, hogy legyenek, hiszen a helyiek még sokáig számítanak ötleteire, tanácsaira, mert tisztelik Szabó Imrét és odafigyelnek a szavára.

Róla mondták

Szabó Gyula
: – Szorgalmas, dolgos ember Imre bácsi. Világéletében tevékeny volt, a faluért, az emberekért dolgozik. Ha valakinek segíteni kellett, az elsők között indult. Csak jót tudok róla mondani.

Szalai Tiborné
: – Rendes, becsületes, szorgalmas. Tisztelik, de ami még fontosabb, szeretik az emberek. Nem talál a faluban olyat, aki rosszat mondana róla. Az egész életével érdemelte ki az elismerést.


Cs. Kovács Attila
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iskolaotthonos oktatás a katolikus iskolában Kapuváron

Kapuvár - A kapuvári katolikus iskolában idén vezették be az úgynevezett iskolaotthonos oktatási… Tovább olvasom