Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Döntés öt évre – megbízottból kinevezett lett az igazgató

Eddig megbízott igazgatóként irányította a kapuvári Rábaközi Művelődési Központot és a városi könyvtárt Nagyné Henye Zsuzsanna. Az önkormányzat legutóbbi ülésén öt évre nevezte ki erre a posztra.
Az igazgató terveiről elmondta: a tavalyi színházi évadjuk sikeresen zárult, minden előadás telt ház előtt zajlott. A következő évadban is azokat az előadásokat keresik, melyek széles körű érdeklődésre tartanak számot. A helyi és a környékbeli amatőr alkotók kiállításai mellett új típusú, új ismereteket adó tárlatokat is rendeznek. Az igazgató másik fontos feladatának tartja a művészeti csoportokkal, civil szervezetekkel történő jó kapcsolat kialakítását, hiszen csak együttműködéssel, egymást segítve tudnak sikeres rendezvényeket lebonyolítani. Nagyné hozzátette: ahhoz, hogy sikeres rendezvényeket bonyolítsanak le, s növelni tudják műszaki-technikai eszközállományukat, valamint javítani tudják épületeik állagát, pénzügyi lehetőségeik bővítésére van szükség. Ennek egyik útja a pályázati források mind jobb kihasználása. – Minél szélesebb körben szeretném elterjeszteni a könyvtár szolgáltatásait is. Sokan például nem is tudják, hogy a könyvtárban hatvanféle újság várja az olvasni vágyókat – tette hozzá.

Bódai Gyula
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pásztori pásztor tartja a hagyományokat

Pásztori pásztora, Jandó Sándor igazi „pusztai", sorsát elfogadó ember. Édesapja örökébe lépett, amikor juhásznak állt négy évvel ezelőtt. Naponta huszonöt kilométert gyalogol, közben gondolkodik a világ folyásán, és imádkozik; meghalt fiáért is. No meg figyeli a nyájat, szinte együtt él a bárányokkal. Tovább olvasom