Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Díszpolgár lesz Vág néhai szeretett plébánosa

Vág - Posztumusz díszpolgárrá avatják Vágon Vaszari Ferenc címzetes prépostot, aki 1994-ig, 35 éven át volt a község plébánosa. Közösséget épített a faluban, jó szívvel emlékeznek rá.
Posztumusz díszpolgárrá avatják a község egykori plébánosát Vágon. Néhai Vaszari Ferenc címzetes prépost több évtizedes egyházi és közösségi munkáját ismerte el a címet odaítélő helyi képviselő-testület. A díszpolgári oklevelet és plakettet az atya rokonai az
augusztus 17-én, vasárnap délelőtt tizenegy órakor kezdődő ünnepi szentmisén veszik át.

Vaszari Ferenc atyára ma is jó szívvel gondolnak a vágiak. Díszpolgárrá avatják.
Vaszari Ferenc atyára ma is jó szívvel gondolnak a vágiak. Díszpolgárrá avatják.


Vaszari Ferenc 1959-től 1994-ig volt Vág lelkipásztora. 1944. március 25-én szentelték pappá Győrben, újmiséje szülőfalujában, Écsen volt. Pályáját Szilban kezdte káplánként, majd Vágra került 1959-ben. Éveken keresztül látta el a szomszédos településeken, Rábasebesen és Egyházaskeszőn is a plébánosi teendőket. Működése alatt kezdődött a templom külső és belső felújítása, az orgona és a harang villamosítása. Ezüstmiséjét 1969-ben, aranymiséjét 1994-ben mondta Vágon.
A település képviselő-testületének tagjai – a helyiek egyetértését élvezve – úgy vélték: több évtizedes munkájával Vaszari atya kiérdemelte, hogy díszpolgára legyen a településnek. Harmincöt esztendeje alatt közösséget épített Vágon. Felkarolta a gyerekeket, támogatta az időseket, bárki fordulhatott hozzá kéréssel, az meghallgatásra talált.

A helyiek szerették, most is jó szívvel gondolnak rá. Beszélik, hogy még
a környékbeli községekből is átjártak hozzá gyónni
a hívek.

Lelkesen szervezte a rendezvényeket és a hálás vágiak most „hivatalosan", a díszpolgári cím adományozásával is kifejezik szeretetüket és megbecsülésüket Vaszari atya iránt.

Olvasóink írták

  • 5. Zoli78 2008. augusztus 23. 21:38
    „Beteg vagy ember!
    Sajnállak, de "szószerinti" véleményem rólad, nem méltó az elhunyt emlékéhez, ezért inkább nem írom le.
    Zoli”
  • 4. ismerő 2008. augusztus 21. 09:17
    „"énírtam"
    Hozzáírásodból kitűnik, hogy tényleg vissza kéne látogatnod az iskolába.
    Esetleg kérd meg édes szüleidet, adjanak pár atyai pofont mert úgy látom a nevelés kimaradt életedből.”
  • 3. énírtam 2008. augusztus 17. 08:26
    „Kedves Zoli78. mi a jó fenének kell egy papot ennyire ajnározni? Főleg, azt akinek már a seggét sem tudjátok nyalni?Ha a kérdésekre nem tudsz felelni, akkor te menj vissza az óvodába kedves tudós barátom.”
  • 2. Zoli78 2008. augusztus 15. 22:02
    „énírtam!
    Büszke lehetsz magadra! Fogalmad sincs mit írtál! Hős, mártír, díszpolgár. Teljse fogalomzavarban szenvedsz. Miután befejezted az általános iskolai tanulmányaidat, látogass vissza!
    Zoli”
  • 1. énírtam 2008. augusztus 15. 15:25
    „Eső utáni köpönyeg, vagy a halottnak egy csók? Hőssé nem nyilvánítják, m int valami mártírt?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ács Lajos atya szülőfalujában is maradandót alkot

Szil–Szany - Szoboradománnyal hálálja meg a sok jót szülőfalujának, Szanynak Ács Lajos szili… Tovább olvasom