Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Diófákat ültetnének Cakóháza jövőjéért

Diófákat ültetnek és a helyi, osztrák érdekeltségű áruház megnyitását várják a cakóházaiak.

Cakóháza maroknyi közössége az utánuk jövőkre, az unokákra gondolva tervezi meg a helyi fejlesztéseket. Legutóbb például arra jutottak, hogy diófaültetvényt létesítenek a faluban. Úgy vélik, egy kis bevételi lehetőséget jelent majd a községnek a fák gyümölcse.

Csepi Éva: Sikeres pályázatokkal tudjuk csak terveinket megvalósítani. Anyagilag nem vagyunk „jól eleresztve
Csepi Éva: Sikeres pályázatokkal tudjuk csak terveinket megvalósítani. Anyagilag nem vagyunk „jól eleresztve".

Csepi Éva polgármester a Kisalföldnek elmondta: a volt iskola udvarát telepítik be. A csemetéket természetesen együtt ültetik majd el a cakóházaiak.

– Huszonöt-harminc fát enged meg a terület nagysága. A dió mindig is jövedelmet jelentett a falusi embereknek, nincs ez másként most sem.

Bízunk benne, hogy megérjük még az első termést, és akkor hosszú téli estéken, úgy, mint régen is, együtt törjük a diót a falubeliekkel. Ez egyben közösségteremtő fejlesztés is, de ugyanakkor minden fillérre szükségünk van – magyarázta a polgármester.

Csepi Éva hozzátette: anyagilag „nincsenek jól eleresztve". Sikeres pályázatokkal tudják csak terveiket megvalósítani. LEADER-forrásból például a kultúrház kerítését szeretnék felújítani és az épület környezetét térkővel szépíteni. Ehhez kétmillió forintra lenne szükségük. Egy fűnyírós kistraktor sem jönne rosszul a cakóházai önkormányzatnak, mivel nagy zöldterülettel rendelkeznek, ráadásul a temetőben is ők tartanak rendet. Erre ötszázezer forintot költenének, ugyancsak LEADER-pályázatból.

Az iskola régen is a gyerekeket szolgálta, a kertjébe telepítendő diófással is az a cél.
Az iskola régen is a gyerekeket szolgálta, a kertjébe telepítendő diófással is az a cél.

– Nekünk annak idején a területfejlesztési pályázatok nagyon hasznosak voltak. Néhány százezer forintos beruházásainkat támogatták, melyekhez minimális önrész kellett. Azokkal tudtunk ugyan nem nagy, de látványos és helyben fontos fejlesztéseket elvégezni – jegyezte meg Csepi Éva. A községvezető még elmondta: rövidesen a kereskedelmi élet is fellendülhet a Rábaköz legkisebb falujában. Egy osztrák állampolgár ugyanis a falu szélén csarnokot épít. A helyiek még nem tudnak semmi biztosat, de úgy értesültek, hogy áruházat nyit majd az üzletember.

Németh Zsuzsanna kisfiával, Németh Vilmos Donáttal. A fiatalasszony messziről került a faluba, de jól érzi magát Cakóházán.
Németh Zsuzsanna kisfiával, Németh Vilmos Donáttal. A fiatalasszony messziről került a faluba, de jól érzi magát Cakóházán.

Németh Zsuzsanna az Alföldről került Cakóházára. Érdeklődésünkre úgy fogalmazott, ők jól érzik magukat a községben.

– Van persze különbség az alföldi és a kisalföldi emberek között. Itt talán kicsit zárkózottabbak, mint odahaza nálunk. Aztán, ha befogadják a messziről jöttet, tűzbe mennek érte, de ezért meg kell küzdeni. Mi egyébként szeretünk itt lakni. Igaz, a férjem tősgyökeres cakóházai.

Munkalehetőség ugyan nincs, de a környéken Csornán vagy Jánossomorján meg lehet találni a megélhetést – véli Németh Zsuzsanna.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Viharos évek az evangélikus iskolában

Viharos éveket élt Csornán az evangélikus iskola. Mindössze öt évig működött, 1943 és 1948 között.… Tovább olvasom