Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Csornára települt a Stoz

Egy új német tulajdonú cég személyében megérkezett az első új „fecske” a csornai Ipari és Logisztikai Parkba.

Papp János polgármesternek is bemutatták az üzemet.
A cég vezetői alapos tájékozódás után választották ki a helyszint, a közeljövőben pedig növelni kivánják dolgozói létszámot.Csornán a Mofém területén január elején egy új német tulajdonú cég, a Stoz Magyarország Felületkezelő Kft kezdte meg működését. Az üzemben műanyag és fémtermékek felületkezelését végzik, nagyrészt az autó és a gépipar illetve a rádió és televíziógyártók részére. 

Jürgen Borkhart ügyvezető elmondta;Csornára településüket leginkább az motíválta, hogy a legnagyobb vevőjük Magyarországon van. Vonzerőként hatott az is, hogy a Mofém területén megfelelő helyiséget tudtak a rendelkezésükre bocsátani, mindemellett pedig a közlekedési lehetőségek is kedvezőek. - Pillanatnyilag tizenhét dolgozónk van, közülük hárman ügyintézők, a többieket a termelésben foglalkoztatjuk.

Ők két műszakban dolgoznak. A munkaerőről idejekorán gondoskodtunk és egy kiválasztás után a jelenlegi dolgozók többsége egy ideig Németországban sajátította el a szükséges tudnivalókat még a múlt évben - közölte Jürgen Borkhart.

Az ügyvezetőtől azt is megtudtuk, hogy a termeléshez szükséges alapanyagokat Németországból szállítják, minden más segédanyagot magyar, többnyire környékbeli szállítóktól vásárolnak. Ugyancsak magyar vállalkozókra bízták az üzem kialakítása, felszerelése során a szakipari munkákat, egyebek mellett az elektromos és levegőrendszer kiépítését. Azonkívül a biztonságtechnikai, tűzvédelmi feladatokat is külső cégekkel végeztetik el.

A vezetők azt tervezik, hogy a mostani létszámot a közeljövőben a duplájára emelik. Később maximum negyven-negyvenöt dolgozó foglalkoztatását tervezik. Ám az sem kizárt, hogy további csarnokra is szükség lesz. Sőt az is lehet, hogy mások is követik a példájukat és Csornára telepítenek üzemet. - Nálunk az emberek megtalálják a számításukat, hisz amióta munkába álltak csupán egy dolgozó ment el tőlünk. Ő azért távozott, mert Dél-Magyarországra költözött - jegyezte meg végezetül Jürgen Borkhart. 

A kft ügyvezetője bemutatta az üzemet Papp József polgármesternek, aki látogatása végén elmondta, hogy az üzem létrejötte két szempontból fontos; egyrészt ez az első cég, amely az ipari park területén effektív új vállalkozási tevékenységet kezdett. Másrészt pedig elkezdődik a terület benépesítése és reméli, hogy minél több vállalkozás telepedik le és megtalálja a számítását Csornán. Haszonits JózsefFotó a Rábaköz folderenLátogatás:A polgármesternek is bemutatták az üzemetJürgen Borkhart ügyvezető

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sobor: 150 ezer az építkezőknek

Soboron százötvenezer forintból százat kell visszafizetni az önkormányzatnak kamatmentesen és tíz év alatt annak a helybelinek vagy máshonnan érkező letelepedni szándékozónak, aki lakóházat épít a településen. Soboron eredményesen telt az elmúlt év. Ám azért, hogy kedvezően alakuljanak a falu dolgai, tenni is kellett. Huszonöt pályázatot nyújtottak be. Tovább olvasom