Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Csornán már csak egy csarnok működik

Márciusban megváltoztak a tejminőségi szabályok, s azóta Csornán többnyire csak osztályon kívüli minőségű tejet tudnak értékesíteni. A gazdák túladnának a jószágon, ám a vágóállat sem kell.
Tej: életerő- egészség
Csornán vészesen csökken a tejtermelés. Amíg egy évvel ezelőtt naponta másfél ezer litert vettek át a csarnokokban, addig mostanra ez nyolcszáz liter alá esett. Az okokról dr. Turi Györgyöt, a Csornai Gazdák Egyesületének elnökét kérdeztük.
– A Tej Terméktanács döntése értelmében március 21-től megváltoztak a minőségi osztályok.

Az első, másod- és harmadosztály megszűnt, az extra minősítés viszont maradt, ismérvei megegyeznek a korábbival. Ám ha nem megfelelő a beltartalmi érték, de a sejt- és csíraszám elegendő, akkor kisextrának minősül a tej. A harmadik osztályba az úgynevezett osztályon kívüli minőség került. Az extra tejért 72 forint alapárat, és 5 forint 20 fillér állami támogatást kapunk. A kisextra ára szintén 72 forint, de ehhez már nem igényelhetjük az állami támogatást. Az osztályon kívüli minőségű tejért 45 forintot fizetnek.

„ Ennyi pénzért nem lehet tejet termelni!"

– A legfőbb gondot az okozza, hogy az új rendelkezések szerint a három minősítés mértani átlagának eredménye alapján sorolják osztályba a tejet. Így pedig a csarnokok nem tudtak extra minőséget produkálni. Ezért literenként csak 45 forint bruttó árat kapunk a tejért, de ebből lejön 5 forint 2 fillér intervenciós ár, amivel a tejexportot támogatjuk kötelezően. Ha még levonjuk a rezsiköltséget, mindössze 35 forint körül marad literenként. Ennyi pénzért nem lehet tejet termelni.

Már csak egy csarnok

Dr. Turi György elmondta, egy hónappal ezelőtt a Dózsa György utcai csarnokban meghibásodott a hűtő, melynek a javítása több mint 100 ezer forintba került volna. Ezért, na meg a lecsökkent mennyiség miatt ma már csak a Köztársaság utcai csarnokot működtetik. Az elnök szerint a gazdák nagyon elkeseredtek. A jószágot vágóállatként próbálják értékesíteni, de ezen a piacon is túlkínálat mutatkozik, esik a felvásárlási ár, mérséklődik a kereslet. Ugyanez a tapasztalat a tenyészállatok esetében is.

A miniszter furcsa mondata

„ Kilátástalan a helyzet, nem tudni, mi lesz a tejágazattal, s egyáltalán az állattenyésztéssel. Nemrég Németh Imre miniszter úr arra biztatta a gazdákat, hogy állítsanak be tejhűtőt. Arról nem beszélt, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben miből vásárolják meg a berendezést. Szóba került az is, hogy a tejtermelést csökkenteni kell. Megdöbbentő volt számomra a miniszter véleménye, mely szerint szárazság van, kevesebb takarmány jut az állatoknak és ez a tejtermelés csökkenéséhez vezet."

Kapcsolódó cikkek >>

Gyorssajt klónozott tehén tejéből (2003-01-28) >>
Szerződést bontott a MiZo (2003-06-23) >>
A Dunában köthetki a felesleges tej (2003-06-13) >>
A gazdáknak drága a tejút (2003-02-17) >>
A tejbombát csak a kormány hatástalaníthatja (2003-06-05)>>
Nincs igény az iskolatejre (2002-09-07) >>
Szabályozott tejpiac (2003-06-27) >>
Szabályozni kell a tejpiacot (2002-08-01) >>
Tejbomba: megoldás elnapolva (2003-06-18) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életképes ötletnek tűnik az agropark

Igen nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok – szögezték le teljes egyetértésben és… Tovább olvasom