Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Csornán a Büdös-árok a kulcs

Közel négymillió forint a Büdös-árok megtisztítása, hogy szabad útja legyen az északi városrészen összegyűlt csapadéknak.
A szeptember közepén leesett igazán bőséges eső megmutatta Csornán is, hogy a vízelvezető rendszerrel „nincs minden rendben". Nyilván sokan bólintanak a megállapításra, hozzátéve: ez enyhe kifejezés. A város új képviselő-testülete szerdán rendkívüli ülésen foglalkozott a témával. A polgármester 3,8 millió forint költségvetési átcsoportosítására kért felhatalmazást, amihez a plénum hozzájárult.

Tisztítás 3,8 millió - ennyi pénzből történik meg az árok tisztítása, a meder korrekciója, szintezése, az átereszek tisztítása, az iszap és egyéb hulladék elszállítása.
Az úgynevezett Büdös-árkot tisztítják meg a természetes és mesterséges akadályoktól. Ez a csatorna ugyanis Csorna nagy területének, gyakorlatilag az északi és keleti városrésznek a csapadékvíz-befogadója. Elvileg a Keszeg-érbe vezetné el a vizet az Andrássy utcai zárt szakaszon, illetve egy 630 méternyi nyílt szakaszon keresztül. Az árok azonban nem tudja e feladatot ellátni, mivel eliszaposodott, gazos, benőtték a bokrok, fák, ráadásul sok szemét is került a partjára, illetve a medrébe. Az önkormányzat még szeptemberben az árok tisztítására, mederkorrekcióra, a szintezésére, az átereszek tisztítására, az iszap és egyéb hulladék elszállítására kért árajánlatot. A legolcsóbbat egy győri cég, a Hun-Road Mova Kft. adta, így vele köt szerződést az önkormányzat 3,8 millió forintról.

– A város számos pontjáról érkezett panasz az esőzések idején. Katasztrofális állapotok alakultak ki a Soproni út mentén, a Mátyás király utca közelében, az Új élet utcában, de lehetne még sorolni – mondta a Kisalföldnek dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester.

A Büdös-árok elvileg a Keszeg-érbe vezeti az északi városrész vizét. Háncs Károly mutatja, a növényzet és a sok szemét akadályozza a csapadék útját.
A Büdös-árok elvileg a Keszeg-érbe vezeti az északi városrész vizét. Háncs Károly mutatja, a növényzet és a sok szemét akadályozza a csapadék útját.


– A helyzet azonnali megoldást igényel, arról döntöttünk a rendkívüli ülésen. Magam is jártam a helyszínen, láttam, hogy a Büdös-árok valóban nem vezeti el a vizet. A céggel úgy szól a megegyezés, hogy december közepéig elvégzi a tisztítást, a mederrendezést, az iszapolást, Jövő év februárjáig pedig el is szállíttatja az iszapot és a hulladékot. Bízom benne, hogy ezzel megkönnyebbül a csatornarendszer. Nem jelentem ki persze, hogy újabb, hirtelen érkező, nagy mennyiségű csapadék esetén nem lesznek további gondok. Ám az biztos, hogy a vízelvezetésben sokat segít a Büdös-árok rendbe rakása. A jövőben aztán igyekszünk a város valamennyi pontján megoldani a problémát. Kérjük a helybelieket is, hogy legyenek a segítségünkre, hiszen a betemetett, átereszekkel el nem látott árkok sok gondot okoznak. A problémát csak közösen tudjuk orvosolni.

Háncs Károly, a város keleti részének önkormányzati képviselője még hozzátette: az ott élők figyelmét nyomatékosan fel kell hívni: ügyeljenek rá, hogy az árok maradjon is tiszta. „Az érintett, illegális hulladékkal szennyezett területekre figyelőkamerák telepítését tervezzük" – jelentette ki a képviselő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

M85-ös építés - Hatalmas felüljárót kapott a régi 85-ös Enesénél - videó

A tervezett három felüljáróból, egy már elkészült, ezen autóztunk végig. Tovább olvasom