Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Csornai termálfürdő: strandidőben csúcsokat döntöttek

Népszerűek voltak idén a csornai termálfürdő programjai. A napközis tábor s az úszótanfolyam sok érdeklődőt vonzottak.
A 2014-es szezonra nagy fejlesztések nem várhatók, az üzemeltetők a mostani színvonalat szeretnék megtartani.

A gyenge kezdés után gazdasági szempontból végül erős júliusi és augusztusi eredményeket könyvelhetett el a csornai termálfürdő vezetősége. Szabó Attila, a létesítményt üzemeltető kft. ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta: a május eleji nyitástól egy hónapig nem igazán volt strandidő. A meleg vizes gyógymedencék azonban már akkor is népszerűek voltak.

Az ezt követő néhány hét kedvezett igazán a fürdőzőknek, no és az üzemeltetőknek. Ekkor hét közben inkább Csornáról, de hétvégenként a távolabbi településekről is érkeztek vendégek. „Augusztus végén viszont szerényen teljesítettünk" – jegyezte meg Szabó Attila.

Népszerű volt a csornai strandon a napközis tábor. Jövőre már öt héten keresztül várják a gyerekeket.
Népszerű volt a csornai strandon a napközis tábor. Jövőre már öt héten keresztül várják a gyerekeket.


Az üzemeltetők igyekeztek különböző programokkal is vonzóbbá tenni a termált. Ilyen volt például a napközis tábor. A gyerekeket négy héten keresztül fogadták, de az idei kedvező tapasztalatokra és igényekre hagyatkozva jövőre már öt hétig rendezik meg a tábort. Az úszásoktatásra is nagy volt az érdeklődés, többen jelentkeztek, mint egy évvel ezelőtt. Szabó Attila úgy érzi, méltó módon emlékeztek meg a termálfürdő alapításának negyvenedik évfordulójáról is.

Kérdésünkre az ügyvezető elmondta: a 2014-es szezonig különösebb fejlesztések nem várhatóak a csornai fürdőben. Leginkább a gépházat érintő kisebb korszerűsítéseket terveztek az energiagazdálkodás területén.

– Összegezve az elmúlt hónapokat elmondhatom, hogy sikeres szezonunk volt. Ez egy igazi csapatmunka eredménye. Sikeresen működtünk együtt az önkormányzattal, a hatóságokkal. Bízom benne, hogy a hozzánk ellátogatók jól érezték magukat, jövőre visszavárjuk őket – tette hozzá Szabó Attila.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Farádi ravatalozó – Egymillió forintot gyűjtöttek a civilek

Helyi vállalkozók és civilek összefogásából épül az új ravatalozó Farádon. A civilek több mint… Tovább olvasom