Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Csornai MSZP: tisztelet és köszönet a munkáért

A csornai MSZP elnökségének közleménye a listavezető lemondásáról.

˝A Magyar Szocialista Párt Csornai Szervezet elnöksége köszönetet mond minden állampolgárnak, aki részt vett a vasárnapi önkormányzati választásokon. Különösen hálásak vagyunk a baloldali összefogás jelöltjeire leadott szavazatokért. Ezek eredményeképpen két baloldali önkormányzati képviselője lesz a csornai önkormányzatnak˝ - olvasható a szervezet közleményében.

˝Gratulálunk a győzteseknek, és elvárjuk, hogy ígéretükhöz híven mindent tegyenek meg Csorna fejlődéséért. Ezirányú erőfeszítéseiket támogatni fogják képviselőink. Azt is ígérhetjük, hogy az előző ciklussal ellentétben mostani képviselőink nem kötnek elvtelen háttéralkut a FIDESZ-szel, határozott baloldali alternatívát fognak képviselni, és felszólalnak minden mutyigyanús, város számára hátrányos kezdeményezés ellen.

Kristófné Horváth Erzsébet közös polgármesterjelöltünk elismerésre méltó és tisztességes életútja, valamint a kampányban végzett munkája nagyban elősegítette azt az eredményt, hogy kétszer annyi mandátumot nyert a baloldal, mint 2010-ben. Döntését, hogy listán szerzett mandátumáról lemond sajnáljuk, de elfogadjuk. Érveit megértjük és méltányoljuk. Célunk, hogy DK-s barátainkkal közösen olyan képviselőt juttassunk a testületbe, aki szakértelmével hozzá tud járulni a sikeres munkához, és akinek van ideje az önkormányzati munka megismerésére, a politikai pályája építésére, s azt még hasznosítani, kamatoztatni tudja a jövőben városunk építésére˝ - írták.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fehértón két polgármester dolgozik

Tovább olvasom