Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Csorna az Utazás kiállításon

A város idén bemutatkozott a budapesti Utazás kiállításon.
Az immár harmincnyolcadik rendezvény négy napon át tartott és tegnap zárult. Tekintettel a több ezer látogatóra és közel száz kiállítóra, ez mindig nagy lehetőség a település és a térség számára, mondta Major András csornai alpolgármester. Hozzátette: olyan dolgokat „vittek magukkal", melyek egyediek és Csornára jellemzőek. Például az ipari és kézművestermékeket, a Pántlika néptáncegyüttest, a premontreieket, a csornai viseletet, a rábaközi perecet. Ezek egyébként megyerikumok is, azaz a megyei értéktárba felvétettek.

– Az elkerülő út átadása utáni helyzetre, az átmenő forgalom utáni életre készülünk – jegyezte meg Major András.

Major András kezében a népszerűsítő prospektusok.
Major András kezében a népszerűsítő prospektusok.


– Nyugodt, kisvárosi környezetet szeretnénk kínálni mindazoknak, akik a nagyvárosi nyüzsgésből akarnak kimozdulni. Arra törekszünk, hogy Csorna turisztikai célpontja legyen a pihenni vágyóknak. Ezért sokat kell dolgozni, hiszen meg kell teremtenünk a feltételeket. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb két kamera figyeli a belvárost Kapuváron

A jogszabályok szerint idéntől a települések maguk fizetik a szociális segélyeket. Kapuváron újabb… Tovább olvasom