Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Csorna: 18-an a városért

A csornai önkormányzat képviselő-testületének alakuló ülésén a korábbi gyakorlatnak megfelelően egy alpolgármestert és az eddigiektől eltérően öttagú jogi és ügyrendi bizottságot választottak.
Megtartotta alakuló ülését a csornai önkormányzat képviselő-testülete. Kiss Ottó képviselő munkahelyi elfoglaltsága miatt nem vett részt az ülésen. Dr. Gulyás Zoltán korelnök köszöntője és a Himnusz eléneklése után a helyi választási bizottság elnöke, Borsodi András tájékoztatta a jelenlévőket a bizottság munkájáról, a választás eredményéről. Kiemelte, hogy Csornán a választásra jogosultak 57,77 százaléka szavazott. 1998-ban ez az arány 50,53 százalék volt.

Harmadik ciklusban
A testület tudomásul vette a tájékoztatót, a bizottság elnöke pedig átadta a megbízóleveleket a képviselőknek, akik letették az esküt. Ezután Borsodi András a polgármester-választás eredményét ismertetve bejelentette, hogy a négy jelölt közül 2120 szavazattal Papp József végzett az élen.
A harmadik ciklusát kezdő polgármester átvette megbízólevelét és letette az esküt. Papp József programja ismertetése során egyebek mellett kijelentette, hogy el kell végezni azt a munkát, amit a csornaiak elvárnak. Hangsúlyozta, hogy a város jövője nem tizennyolc ember belügye, és mindenkinek az eskü szellemében kell részt venni a munkában.

Az elvégzendő feladatok között a munkahelyte remtést, a gyógyturizmus fejlesztését, az önkormányzat gazdálkodásának stabilizálását, a belterületi utak, járdák rendbe tételét, az önkormányzati intézmények biztonságos működésének segítését, ügyfélszolgálati helyiség kialakítását és helyi újság indítását említette. A továbbiakban a polgármester illetményét 330 ezer forintban állapította meg a grémium. Azután az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának módosítására került sor.
Hozzászólásában dr. Gulyás Zoltán azt javasolta, hogy a gazdasági bizottság létszámát kilenc főben határozzák meg, s a jogi és ügyrendi bizottságnak továbbra is három képviselő tagja legyen. Ezután a jogi és ügyrendi bizottság megválasztása következett. A bizottság elnökének Háncs Károlyt, képviselő tagjának Horváth János Zoltánnét és Király Jánosnét, külsős tagnak dr. Molnár Csabát és Kenyeres Istvánt választották.

Esküt tett az alpolgármester
Ezt követően Papp József ja vaslata alapján a képviselő-testület tizenkét szavazattal Papp Imrét választotta alpolgármesternek. Papp Imre – akit a tízes számú választókörzetben az MSZP SZDSZ közös jelöltjeként választottak képviselőnek – letette az esküt és megköszönte a bizalmat. Az alpolgármester tiszteletdíját 132 ezer forintban állapították meg. Végezetül a testület meg bízta a jogi és ügyrendi bizottságot, hogy vizsgálja felül az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, s a módosításra vagy új szabályzat elkészítésére vonatkozó javaslatát a 2003 áprilisi ülésen terjessze elő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vidékfejlesztés a képzés középpontjában

A hónap közepén kezdődik az ezüst- és aranykalászos gazda-, valamint a mezőgazdasági vállalkozói… Tovább olvasom