Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Csoportosan verték meg a farádi férfit

A sértett egy helyi vendéglátóhelyen keveredett szóváltásba későbbi támadóival. A vitát követően hazaindult, azonban az egyik utcában ismét összetalálkoztak.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. augusztus 30-án 20 órakor érkezett bejelentés, hogy megvertek egy férfit Farádon.

A helyszínre kiérkező járőrök széleskörű adatgyűjtést követően megállapították, hogy a sértett egy helyi vendéglátóhelyen szóváltásba keveredett öt farádi lakossal.

A vitát követően hazaindult, azonban az egyik utcában ismét találkozott a csoport tagjaival, akik a korábbi konfliktusból fakadó sérelmeikre hivatkozva ököllel többször megütötték, majd a helyszínt elhagyták.

Az egyenruhások a sértett meghallgatását követően elfogták, majd előállították B. Orsolya 31 éves, P. Annamária 21 éves, B. Piroska 28 éves, K. Mihály 43 éves és B. László 35 éves helyi lakosokat.

A két férfi és a három nő ellen a Csornai Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kezdődik a csornai járóbeteg-rendelőintézet építése

Az építési területet már átadták a fővállalkozónak, és a jövő héten megkezdik az építési… Tovább olvasom