Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Csökken a buszbérletesek száma Kapuváron

A város tízezres és a környező tizennyolc település mintegy tizenötezres lakossági igényét elégítik ki.

A ritka buszjáratra panaszkodnak a munkába menők (2006-11-14) >>




A Kisalföld Volán kapuvári buszpályaudvarán több mint háromszáz járatot fogadnak és indítanak. A cég vezérigazgatója azonban kijelentette: csökken a bérletesek száma a városban.

– Bevételeink alig öt százalékát adja kapuvári forgalmunk – mondta a helyi önkormányzat legutóbbi ülésén Pócza Mihály, a Kisalföld Volán Zrt. vezérigazgatója. Beszámolójában a helyi működésről tájékoztatta a képviselőket. Mint mondta:

Kapuváron két üzemet – a személyszállítási igazgatóságot és a műszaki üzemet – működtetnek, több mint százhúsz dolgozóval.

A jobb ellátás érdekében 2005-ben adták át a modern buszpályaudvart. Az állomás hétköznapokon több mint háromszáz járatot indít és fogad. Az elmúlt évben több mint hárommillió utast szállítottak a kapuváriak. A vezérigazgató azonban hangsúlyozta: hiába az új pályaudvar és a véleménye szerint megfelelő kiszolgálás, ha az utóbbi időkben csökkenő utaslétszámról (2005-höz képest több mint százezer utassal kevesebb) és egyre fogyó bérletesről tud beszámolni. Pócza Mihály ezt a tendenciát a munkahelyek csökkenésével magyarázza. A csökkenő utasszám ellenére, vélhetően az energiaárak drasztikus növekedése mellett, a menetdíjbevétel a tavalyi évben bizonyos mértékű emelkedést mutat 2005-höz képest.

Az utazási igények csökkenése miatt menetrendszűkítő intézkedésekre is sor került, ám ezek a korlátozások elsősorban a hétvégi, nem alapvető szolgáltatásokat érintették. Épp ezen járatok megszüntetését fájlalták többek közt az Osliból Kapuvárra járó kórházi és egyéb dolgozók (Kisalföld, 2006. november 14.).

Az egyik legnagyobb járatbeszüntetést azonban az Alba Volán „követte el", amikor a Sopron és Dunaújváros között közlekedő járatának megszüntette a Kapuvárt is érintő Sopron–Győr szakaszát.

A kapuvári műszaki üzem munkájáról is szólt a képviselők elé letett anyag. E szerint ez az üzem biztosítja a kapuvári és részben a csornai üzemhez tartozó járművek biztonságos működésének feltételeit. Heti egy alkalommal minden járművet ellenőriznek (Kapuváron harminchárom autóbusz üzemel, átlagéletkoruk 8,4 év), havonta egy alkalommal pedig műszaki szemlét tartanak a buszokon.

Turbók Attila

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Irányok, tilalmak

A közeljövőben Csorna több pontján is változik a közlekedés rendje. A változásokat folyamatosan… Tovább olvasom