Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Csermajor: oktatás csak hétvégente

Üres iskolaépület, lezárt gyakorlati műhely és süket csend jellemzi ma a közel százéves csermajori tejes iskolát.
Napjainkban úgy tűnik, az egykor szebb napokat látott csermajori Ujhelyi Imre Tejipari Szakközépiskolának csak múltja van. Jelene csak mutatóban, a jövő pedig kérdéses. A pár éve még pezsgő diák- és szakmai életéről híres iskola és tanüzem napjainkban a lassú halódás jeleit mutatja üres termeivel, iskolaépületével és kollégiumával. Ahogy a legutóbbi sajtünnep egyik debreceni résztvevője, egykori diákja megjegyezte, az az intézmény, ahol a magyar tejipar vezetőinek nagy többségét kinevelték, komolyabb megbecsülésre lenne méltó.

A nemrég bekerített intézményi területen most jobbára csak hétvégente folyik szervezett oktatás, a tanműhely raktáraiban és érlelőhelyiségeiben már rég nem a sajtok százai készülnek. Talán a tangazdaság az, ahol még érdemi munka folyik, hiszen az intézmény terveiben ez utóbbira is alapozták a hosszú távú elképzeléseket. Bár ottjártunkkor nem láttuk az állatállományt, de ma is 50–60 mangalicasertés, 40 szürke marha és birka, s talán egy tucat kecske, több magyar tarka tehén és más állat várja reggelente a gondozókat. A jellegzetesen magyar fajták kiválasztása tervszerűen történt, a gazdasági és turisztikai elképzelések szerint.– Ez utóbbi és az itt felhalmozott tudás jelentheti a kitörést a jelenlegi, hangsúlyozottan átmeneti állapotból – ismertette az iskola helyzetét Wellner Andrea intézményvezető. A nagy múltú tejipari iskolát először összevonták a fertődi Porpáczy Aladár Kertészeti Szakközépiskolával, így alakítva ki a megyei közgyűlés oktatási intézményét. Ám a felügyelet a megyétől azóta a kormányhivatal megyei intézményfenntartó központjához került. – A változásoknak ezzel még nincs vége, hiszen január elejétől minden oktatási intézmény állami felügyelet alá kerül. Mi pedig addig nem tudunk lépni a jobb kihasználtság és szakmai munka irányába – indokolta meg a jelenlegi, véleménye szerint is tarthatatlan helyzetet Wellner Andrea. Hangsúlyozta, a mezőgazdaságnak nagyobb szerepet szánó gazdaságpolitika nyilván nem nélkülözheti a csermajori szaktudást, így erősen számít egy országos hatáskörű iskola kialakítására Csermajorban. – Csakis az iskola és a tanüzem teljes kihasználtságának visszaállítása fogadható el. Egyrészt a szakmának – mint hagyományos értékmegőrző –, másrészt a tejipart választó diákoknak is – fogalmazott az igazgató.

Wellner Andrea annyit azonban elmondott, ha a „rendes" oktatás hiányzik is Csermajorból, közel félszáz fős felnőttképzés zajlik a százéves falak közt havonta néhány alkalommal. – Jelenleg egy 14 fős végzős osztályunk van. A jövő szeptemberi kezdésre kiderül, mennyien választják újból e szép szakma tanulását – mondta az intézményvezető. A Kisalföld érdeklődésére kijelentette ugyanakkor, hogy természetesen mindent megtesznek azért, hogy Csermajor visszaszerezze régi fényét.

Alapok. A csermajori alapokat még Esterházy Miklós herceg rakta le, majd a munkát fia, Pál folytatta. Az alapítványi birtok a rajta található majorral, lakóépületekkel együtt a „Herceg Esterházy Miklós-féle" Magyar Királyi Kisgazdaképző Iskola tulajdonába került. Így indulhatott meg Csermajorban 1920-ban a M. Kir. Mezőgazdasági Szakiskola. A tangazdasághoz a '30-as években 580 hold föld tartozott, itt takarmánynövényeket termesztettek, ami a fejlett állattenyésztés alapja volt. Ehhez egymás után épültek fel a gazdasági épületek és az istállók, valamint az éves, szegődményes és hónapos cselédek lakásai is. Mindez élénk közéletet is eredményezett a Vitnyédhez tartozó településrészen, ahol időnként ötven-hatvan család is lakott.Üres az egykor zajos iskolaudvar.

Olvasóink írták

  • 4. Bellagizella 2012. november 27. 16:35
    „Végre rájöttem, hogy ki lesz januártól az új fenntartó! Hát az ÁÁÁLLAM! De jó, hogy nem adják oda valami magáncégnek!”
  • 3. Demalgon 2012. november 01. 19:05
    „Olyan a lánya, mint az anyja ...”
  • 2. Tapmancs 2012. október 31. 08:59
    „Ez borzasztó. Pont amikor felfutóban van az igény a kisüzemi, "kézműves" sajtokra és egyéb tejtermékekre, a képzés alapját is megszüntetik.”
  • 1. harmaterzsi 2012. október 27. 21:54
    „A magyarázkodás emlékeztet a húsgyár ügyére. Ott is mindent, de mindent megtettek, a vége mégis lakat lett az ajtóra.....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyermekelőadással indulhat a kapuvári színházi évad

A Szabad Ötletek Színházának előadásában, a Krampusz karácsonya című gyermekelőadással kezdődhet meg… Tovább olvasom