Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Csatorna van a ravatalozó alatt Csornán

A Jószív kft. egyelőre nem veheti használatba új csornai kirendeltségét a Szent Antal utcában. Nem adhatják át a ravatalozó épületét sem. A gondot egy negyvenes vízelvezető cső okozza, ami az irodák alatt húzódik. Engedély nélkül.

A Jószív kft. hónapok óta nem kapja meg új csornai kirendeltségének használatbavételi engedélyét. A késlekedés nem a kft.-n múlik. Az épület alatt húzódik ugyanis a Tesco áruház csapadékvíz-elvezető rendszere. Annak idején nem az engedélyezett nyomvonalon fektették le a csöveket.
Abdai Imre, a Jószív kft. csornai kirendeltségvezetője elmondta: bíznak benne, hogy a Tesco rövidesen intézkedik.

– Hogy mikor költözhetünk át új irodáinkba, még nem tudom. Váratlanul ért bennünket az új helyzet – fogalmazott Abdai Imre. – Miután megterveztettük a ravatalozó és az új kirendeltség épületét, megkezdtük a munkálatokat. A kivitelezés során szembesültünk azzal, hogy egy cső húzódik a telkünkön. A markológép akadt bele és szedte ki egy darabját. Hamar kiderült, hogy a Tesco csapadékvizét elvezető hálózatról van szó. Most sem értem, miként kerülhetett oda. Senki nem tudott arról, hogy a kivitelezés során így jártak el.˝

Abdai Imre: ˝Teljesen váratlanul ért bennünket, senki nem tudta, hogy rossz helyen fektették le az elvezető csöveket.˝
Abdai Imre: ˝Teljesen váratlanul ért bennünket, senki nem tudta, hogy rossz helyen fektették le az elvezető csöveket.˝


A kirendeltségvezető hozzátette: a cső negyven centiméter átmérőjű, nyolc bar nyomással. A Tesco területén összegyűlt vizet a Vilmos parkba szállítja.

– A csövet befoltoztuk, illetve két köbméternyi betonnal ágyaztuk be, hogy a későbbiekben ne okozzon problémát – folytatta Abdai Imre. – Jóhiszeműen jártunk el, azt feltételezve, hogy a Tesco gyorsan megoldja a helyzetet. Sajnos a mai napig nem történt ez meg, annak ellenére, hogy többször egyeztettünk az áruházlánc képviselőjével. Szerintem jó hatással lenne az ügyre, ha az önkormányzat a csapadékvízzel kapcsolatos befogadónyilatkozatát visszavonná addig, amíg a csövet az új helyére át nem helyezik.

Abdai Imre hozzátette: a Jószív kft. hozzájárul ahhoz, hogy a telkén maradjon a hálózat. Ám az épület alatt mindenképpen meg kell azt szüntetni.

A Kisalföld megkereste a Tesco-Global Áruházak Zrt. sajtóosztályát azzal a kérdéssel, hogy egyetértenek-e az Abdai Imre által elmondottakkal és ha igen, mikor intézkednek. A cég kommunikációs szakértője úgy reagált, utánanéznek és amint rendelkezésükre áll elegendő információ, válaszolnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ígéret tanuszodára és sportcsarnokra Kapuváron

A tavalyi költségvetés zárszámadásának tárgyalásával kezdett Kapuvár képviselő-testülete legutóbbi… Tovább olvasom