Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Csak támogatással tudnak fejleszteni

Dörben az általános iskola felső tagozatának megszüntetését fontolgatják, mivel a gyereklétszám nem éri el az előírt szintet.
Emellett az is fejtörést okoz a helyi elöljáróknak, hogy fejleszteni sem tudtak az elmúlt évben.
Dóczy Géza
A döri önkormányzat vezetői – ismerve a falu anyagi helyzetét – nem dédelgettek nagy álmokat 2004-re vonatkozóan. Ám annál azért több sikerélményre számítottak, mint amennyiben részesülhettek az év során.
– Fejleszteni nem tudtunk, csupán egy útra sikerült murvaréteget teríteni a Teki-pályázaton nyert pénznek köszönhetően – mondta Dóczy Géza polgármester. – A többi utat is szeretnénk rendbe tenni, de két SAPARD-pályázatunkat is elutasítottak forráshiány miatt.

Legsúlyosabb gondjaink az iskolában vannak, mivel nincs meg az előírt tanulólétszám. Keressük a lehetőséget, hogy az alsó tagozat meghagyása mellett a felsősök hova járjanak a jövő év szeptemberétől. Talán Csornán vagy valamelyik közeli faluban folytathatják tanulmányaikat.

Dóczy Géza szerint nagy segítség volt az önkormányzat számára az önhikis pályázaton nyert 5,5 millió forint támogatás.
A 2005-ös esztendő kapcsán a polgármester elmondta: az már biztos, hogy januártól bevezetik a szervezett szemétszállítást. Azt viszont még csak tervezik, hogy felújítják az iskolaépületet és a kultúrház tetőzetét, ami már-már halaszthatatlan, de ez a terv csak akkor realizálódik, ha pályázati pénzhez jutnak. Ellenben a temetői ravatalozó tervei már készülnek, de hogy az építkezéshez is hozzáláthassanak, ahhoz ugyancsak támogatásra lesz szükség.

Dörben nincs csatorna, és úgy tűnik, hogy egyelőre nem is lesz, hisz nemrég közvélemény-kutatást végeztek a községben és az érintett lakosságnak mindössze 36 százaléka értett egyet a beruházással. Dóczy Géza a mérsékelt támogatás okát abban látja, hogy a lakosság nagy része az idősebb korosztályhoz tartozik.

Egy éve hozták létre a Dör–Rábapordány körjegyzőséget. A falu vezetője szerint a változás szinte észrevétlenül ment végbe, hisz a helyiek ügyeit most is ugyanúgy intézik a községházán, mint tették azt azelőtt.
– Sajnos egyre csökken a település lélekszáma, és ami ennél is szomorúbb, remény sincs a növekedésre – jegyezte meg végezetül Dóczy Géza.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A fiatalok vidéken mulatnak

A szilveszter az év utolsó bulija, amit mindenki igyekszik vagy családi, vagy baráti körben… Tovább olvasom