Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Büntetik a felelős gazdálkodást?

A Kapuvári járás kistelepülései zömének nincs költségvetési hitele.
A polgármesterek úgy vélik, akik felelőtlenül gazdálkodtak és az állam mégis megszabadítja őket hiteleik egy részétől, előnyt élveznek. Az óvatosabb községi vezetők kompenzációra számítanak.

A kormány bejelentése szerint az állam átvállalja a települések hiteleinek negyven százalékát. Míg a Kapuvári járásban a város igyekszik szabadulni magas hitelállományától, addig a kis falvak vezetői szerint a felelősen gazdálkodók „büntetésnek" érzik azt, hogy nem vettek fel hitelt jobbára hiány nélküli költségvetésükre, falujuk fejlesztésére.

Kapuvár az idei költségvetés tehermentesítése érdekében a 2008-ban kibocsátott, jelenlegi értékben 1,6 milliárdos kötvényéből (hitelből) még tavaly október 15-én visszafizetett 669 millió forint értékű svájci frankot. Ezzel nagyjából ötödére csökken a várost terhelő hitel mértéke – mondta akkoriban a polgármester. Hámori György a részletekről szólva elmondta, a kötvény 2008-ban 1 milliárd forint értékben, svájci frankban bocsáttatott ki. Ez az árfolyamváltozások miatt napjainkra 1,6 milliárdra kúszott.

Himodi iskolaberuházás lesz idén: Nem hitelből építkeznek (felvételünkön Práznekné Kovács Zsuzsanna könyvtáros és Baranyai László civil szervezeti tag).
Himodi iskolaberuházás lesz idén: Nem hitelből építkeznek (felvételünkön Práznekné Kovács Zsuzsanna könyvtáros és Baranyai László civil szervezeti tag).


A kórházak államosítása miatt – a kapuvári kórház nagyprojektjeinek önrészeként – az állam átvállal 443 millió forintot, így a kapuvári visszafizetéssel együtt nagyjából 563 millió forintra (ilyen értékű frankra) csökken a városi kötvény (hitel) értéke. A kormány hitelátvállaló intézkedései nyomán így a kapuváriak adóssága 338 millió forintnyi frankra csökken a jelenlegi árfolyamon számolva. Utóbbi összeg alig ötöde a kötvény értékének. Hámori György azonban hozzátette, a hitel átvállalásának részleteiről majd csak január 8-án tudhatnak meg többet. Emellett a városi költségvetésben vélhetően nem lesz hiány, a büdzsé nem használt fel folyószámlahitelt sem.

– A felelős gazdálkodók így büntetésnek érezhetik, hogy akár a fejlesztésekre, akár a felélésre nem vettek fel hitelt, amit aztán könnyedén átvállal az állam – mondta a himodi polgármester. Módos Ferenc kijelentette, a himodi büdzsében nincs hiány, sőt, némi tartalékkal is rendelkeznek idei beruházásaik önrészének finanszírozására.

– Természetesen várok némi jutalmazást, kompenzációt a kormánytól, mert mi is elkölthettük volna bármire az esetlegesen felvett hitelt, így azonban hátrányban érzem magunkat – fejtegette a községvezető.
Hasonlóan nyilatkozott Tóth Sándor ciráki polgármester is, aki hangoztatta, valamilyen formában támogatást vár az államtól azért, mert a falu jól gazdálkodott.
– Lett volna mire hitelt felvennünk, többek közt belvízelvezetésre vagy csatornázásra, de fontosabbnak éreztem a kiszámított, kölcsön nélküli gazdálkodást – mondta.

Nincs költségvetési hitele és nincs államilag kiváltható adóssága a mihályi önkormányzatnak sem. Csitei Gábor faluvezető szerint tartalékokkal rendelkezik a helyi büdzsé. „Úgy vélem – pénzben adható támogatások híján – az államnak valahol a pályázatok terén lenne lehetősége támogatni azokat a községeket, amelyektől nem kellett átvállalnia hiteleiket" – csatlakozott polgármestertársaihoz a mihályi vezető. Ötletként felmerült benne a pályázati önrészek csökkentésében megmutatkozó kompenzáció lehetősége.
– Hasonlóan jól gazdálkodtak a most alakult önkormányzati hivatalhoz csatlakozott települések is. Polgármestertársaim véleménye is az, hogy túl könnyű lett volna hitelből fejleszteni – fogalmazott Csitei Gábor.

Olvasóink írták

  • 1. miracle 2013. január 04. 09:10
    „Ez pontosan így van.
    A kormány ugyanezt jatszotta el a magánhitelesekkel is: aki fizetett rendesen - lemondva közben sok minden másról - az le van tojva, aki nem fizetett - esetleg pl azért, mert felvett még 1-2 hitelt kocsira erre-arra, de teljesen mindegy miért - annak meg végtörlesztés, meg anyámtyúkja.
    Üzenete: nyuodtan költekezz felelőtlenül, majd a hónod alá nyúlunk úgyis, ráadásul azok pénzéből, akik rendesen gazdálkodnak a vagyonukkal.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Javaslatokat várnak Csornán

A többcélú kistérségi társulás megszűntével a Városi Művelődési Központ veszi át a Rábaközi… Tovább olvasom