Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 14°C | 24°C Még több cikk.

Bűncselekmény a plakáttépés

A V. számú csornai székhelyű országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság helyt adott az MSZP a napokban benyújtott kifogásának.
A választási bizottság határozatában megállapította – s ezt a kifogáshoz mellékelt fényképfelvételek is bizonyítják –, hogy az ismeretlen elkövetők bűncselekményt követtek el, amikor az MSZP-nek a városban elhelyezett plakátjait megrongálták, letépték, átfestették, elcsúfították.

A választási bizottság elítélte a törvénysértő cselekményeket és úgy döntött, hogy ismeretlen tettesek ellen feljelentést tesz garázdaság és rongálás vétségének elkövetése miatt – közölte szerkesztőségünkkel a szocialista párt helyi elnöke. Papp Imre azt is elmondta, hogy az elmúlt héten hasonló ügyben a város önkormányzata is feljelentést tett.
Ennek oka az volt, hogy ismeretlenek fekete festékkel lefújták az önkormányzati tulajdonú buszvárók védőüvegét, ahol szintén a párt plakátjai voltak elhelyezve.

– Az MSZP elítéli ezt a magatartást, hisz ezzel megsértik a demokrácia szabályait, jelentős erkölcsi és anyagi kárt okoznak. Mi a választást nem élethalálharcnak, hanem nemes versenynek tekintjük. Elvárjuk, hogy mások is ezt tegyék – hangsúlyozta Papp Imre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az élettársnak is joga, kötelessége

A temetőkről és a temetkezésről szóló törvényt 2005-ben módosította az Országgyűlés. A változások érintik az önkormányzatokat, a szolgáltatókat, de a temettető hozzátartozókat is. Csornán a napokban szervezett fórumon Prutkay János, a Belügyminisztérium munkatársa és dr. Ladocsy Géza, az Országos Temetkezési Egyesület elnökhelyettese tájékoztatta az érdeklődőket. Tovább olvasom