Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Bősárkány rossz helyen fekszik?

Bősárkány - Ötvenmillió forintot „pályázott össze" Bősárkány ebben az évben. A település polgármestere mégis elégedetlen. Azt mondja, az elbírálók számára nem mindegy, hogy az ország mely részéről érkezik az igény.
A bősárkányi önkormányzat idén harminckét pályázatot adott be. A kiírók ezek közül huszonnyolcat bíráltak el, huszonhármat támogatásra méltónak találtak. Csak járművásárlásra 22,3 millió forintot nyertek a Hanság menti településen. Összesen 50 millió forintot „pályáztak össze" ebben az évben. „Eddig" – teszi hozzá a polgármester.

Szalay Imre elmondta: pályázataik között voltak megyeiek, minisztériumiak és a regionális fejlesztési tanács által támogatottak. Kaptak pénzt fejlesztésre, programokra, és az önhikin 25 milliót működésre is.

– A kistérségen keresztül pályáztunk iskolabuszra, 10 millió forintot nyertünk, az orvosi ügyeleti társulás járművére 4, a falugondnoki buszra 8,3 milliót kaptunk. A három járműhöz 5,6 millió forintos önrészt biztosítottunk. A faluba érkező pályázati támogatás meghaladja az 50 millió forintot. Idén még két pályázatot nyújtunk be, illetve négy még elbírálás alatt van. Ha ezek sikeresek lesznek, újabb milliókból fejleszthetünk. Köztük van ugyanis az iskola informatikai bővítésére benyújtott 10 milliós igényünk és 30 millió forintra pályáztunk a gondozási központ felújításához. Hamarosan benyújtjuk a faluközpont rehabilitációjával kapcsolatos pályázatunkat, és megismételjük a szennyvízcsatorna-rendszer kiépítésére korábban már többször beadott pályázatot.

Ott tehát hatból hat is nyerhet, míg nálunk csak minden tizediket tud a regionális fejlesztési tanács támogatni- mondta Szalay Imre%.
Ott tehát hatból hat is nyerhet, míg nálunk csak minden tizediket tud a regionális fejlesztési tanács támogatni- mondta Szalay Imre%.

Szalay Imre hozzátette: elutasított pályázataik között építési, fejlesztési tervek szerepelnek. Reméltek, de nem kaptak pénzt az óvoda felújítására, a csatornázásra, illetve a Vasút utcai járda kiépítésére. Ez utóbbival kapcsolatban a polgármester „furcsaságokról" is beszélt. Úgy véli, egyáltalán nem mindegy, hol fekszik a pályázó település. Ebből a szempontból szerinte „Bősárkány rossz helyen van".

– Az a tapasztalatom és ezt dokumentumok bizonyítják, hogy egyes országrészekben mindenre jut pénz, máshol pedig alig-alig kerül beruházásra – fejtette ki Szalay Imre. – Vasút utcai járdaépítésünk minden szempontnak megfelelt: az iparfejlesztést segíti, külterületi, de lakott részt köt össze a faluval és a szomszédos településsel is kapcsolatot teremthet. Ennek ellenére mindössze 70 pontot kaptunk az értékelésen és nem is nyertünk. Ezzel szemben az ország keleti felében van olyan település, amely hat pályázatot nyújtott be és valamennyi sikeres lett.

– A források vannak rosszul, aránytalanul elosztva. Minden pályázatot le lehet persze pontozni, de itt szembetűnő különbségek vannak.

Az iskolában informatikai fejlesztésre pályázott az önkormányzat. Még nem bírálták el 10 millió forintos igényüket.
Az iskolában informatikai fejlesztésre pályázott az önkormányzat. Még nem bírálták el 10 millió forintos igényüket.

A kisebb összegű „nyeremények" között a polgármester megemlítette: vásároltak fűkaszát, megjelentetnek turisztikai kiadványt, kaptak pénzt a tűzoltószertár felújítására, buszforduló kiépítésére, iskolai és óvodai eszközbeszerzésekre, könyvtári állománybővítésre.

Számos községi programot is támogatásból finanszíroztak, összesen 650 ezer forintot kaptak erre a célra. A pályázatokkal kapcsolatban még egy érdekességre hívta fel a figyelmet a bősárkányi polgármester.

– Iskolai számítástechnikai pályázatunkat tavasszal nyújtottuk be a minisztériumba. Befogadták, elbírálásra továbbküldték, azóta azonban semmi hírünk nincs. Semmi nem történt, hozzá sem nyúltak, holott az ország többi részéről érkezett pályázatokat már régen elbírálták. A Nyugat-Dunántúl igényeit azonban nagyon hanyagul kezelik ebben az esetben is – fogalmazott Szalay Imre.

Olvasóink írták

  • 2. sziszifusz 2008. október 15. 11:02
    „Jól megvagyunk:/második olvasat után /
    huszonnyolcból huszonhárom nyert és hátrányos helyzetben - rossz helyen fekszünk.
    Ez most panasz vagy dicsekvés?”
  • 1. sziszifusz 2008. október 15. 09:30
    „Fogalmam sincs kinek van igaza - igaza van e a polgármesternek- valóban, a pályázati alapokban akkora a különbség mint állítja? - mondjuk tízszeres!
    Azt állítja sarkítva - másutt minden pályázó nyer- a környékünkön -tízből kettő!
    Én ,ha újságíró lennék - Kisalföld és az olvasók szerencséje - nem leszek és nem vagyok -
    csak megnézném,ha nem titkos- milyen diszlokációban ki és mennyiből írja ki a pályázatokat?
    Hogy ez munkával járna és nem jusztoz?
    Istenem ilyen a habitusom.
    Mert józan ésszel, azt állíthatja a polgármester - politikai megkülönböztetés van a pályázatokban az Ő oldala ellen!
    Nem ezt állítja,azt állítja - a Nyugat- Dunántúlt éri megkülönböztetés és- oly módon ahogy- Ő állítja, csak úgy lehet,hogy a pályázati alap régiónként nagyon különböző!
    Ez meg lehet nyilvános döntés - pl. kiegyenlítés okából bűnöződött ilyenre!
    Megkeverve - ott kellene kezdeni az írást,ahol abbahagyta!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új aszfalt Veszkény és Kapuvár között

Kapuvár, Veszkény - Több mint 270 millió forintból újítják fel a 85-ös főutat Kapuvár és Veszkény… Tovább olvasom