Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Bősárkány - Csökken a véradó kedv

Megtartotta hagyományos év eleji véradását a Vöröskereszt bősárkányi szervezete.

Kevesebben nyújtották karjukat, mint azt a szervezők szerették volna. Budai Lászlóné titkár elmondta: száznyolc véradó vett részt az akcióban. Számuk azért is csökkent, mert a „régiek" elérték a 65 éves kort, így tőlük már nem vehetnek vért. Többen valamilyen betegség miatt estek ki a rendszerből. „A környékbeli falvakban is csökkent a véradó kedv. Évekkel ezelőtt még húszan-huszonöten is bejöttek Bősárkányba, most csak néhányat köszönthettünk.



Rászoruló embertársaink nevében nekik köszönettel tartozunk, ahogy azoknak is, aki szívesen adtak volna vért, de valamilyen egészségügyi probléma miatt nem volt rá lehetőség" – jegyezte meg Budai Lászlóné. A faluban egyébként évente kétszer rendeznek véradást. Minden év első vasárnapján és a nyáron, augusztusban.

Olvasóink írták

  • 2. TGX 2011. január 12. 10:48
    „Lehet ,hogy ki kellet volna értesíteni a véradókat.”
  • 1. janika 2011. január 11. 17:18
    „Csoda hogy az efféle falvakba nem teszik ezt is köztelezővé, mint szemétszállítást és csatorna beruházást!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bágyogszovát - Vezetőváltás a klubban

Évzáró összejövetelt és „tisztújítást" tartottak a helyi Borostyán Nyugdíjas Klubban. Vörös… Tovább olvasom