Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Bogyoszló: A tanítás megszűnt, de nem üres az épület

Bogyoszló - Miután a tanítás megszűnt, közösségi házzá alakult a bogyoszlói iskola. Az épületet idősebbek, fiatalok egyaránt birtokba vették. Közösen tartják rendben az intézmény környezetét.
A tanítás ugyan megszűnt a bogyoszlói iskolában, az épület mégsem kong az ürességtől. A helyiek birtokba vették az ingatlant. Ott próbálnak a néptáncosok, oda költöztették a községi könyvtárt, az internetes szobát és a helyi öregfiúk focicsapatának tagjai is az iskolában pihenik ki a meccsek fáradalmait. Rövidesen helytörténeti, illetve iskolatörténeti kiállítást is berendeznek az intézményben.

Az iskola épületét a köz érdekében hasznosították Bogyoszlón, sokféle programnak tudnak helyet adni.

Lecsillapodott indulatok

Sebestyén Katalin polgármester úgy fogalmazott a Kisalföld érdeklődésére, hogy falujában „megnyugodtak a kedélyek, lecsillapodtak az iskolabezáráskor felcsapó indulatok".

– Lelkileg mindenképpen, de anyagilag is nehéz időszak áll a hátunk mögött – tekintett vissza az iskola körül kialakult helyzetre Sebestyén Katalin. – Legfontosabb volt, hogy a gyerekek elhelyezését megoldjuk, úgy gondolom, ez sikerült. Beilleszkedtek az új iskolákba és megállják a helyüket. Aztán a pedagógus kollégák sorsát is rendezni kellett. Tavaly tizennyolcan kapták meg a felmondást, közülük négyen elhelyezkedtek.

A többiek egy részének már kifizettük, néhányuknak ezután utaljuk a végkielégítést. A következő hónapokban ez határozza meg a gazdálkodásunkat. Miután tehát a gyerekek és a pedagógusok helyzete megoldódott, az iskolaépület jövőjéről kellett döntenünk.

Bérbeadással könnyebb

Először az iskola környezetét rendezték. Elkészült a tanítók fája, vele együtt a parkosítás, amiben a nyugdíjasok segítettek. Időközben a három épületből álló ingatlan sorsa is rendeződött, „beköltöztek a lakók".
– A középső részbe a könyvtárat költöztettük, illetve az internetes szobát. Nagy a forgalom szerencsére, visszatértek a felnőtt olvasók, és a számítógépek is szinte mindig foglaltak. Úgy néz ki, hogy komoly felújításokat tudunk itt elvégezni a közeljövőben – folytatta Sebestyén Katalin. – A legújabb épületben van a tornaterem, melyet bérbe adunk.

Igény van, nemcsak helyiek sportolnak, de vidékről is érkeznek focicsapatok, teniszezők, aerobikosok. Ebben az egységben egy tantermet kapott a néptáncegyüttes.

Ezzel a nagy kultúrházunkban csökkentek a költségek, hiszen a csoport próbái alatt fűtöttünk, világítottunk, amire most már nincs szükség. Egy másik tantermet a helyi öregfiúk focicsapata vett birtokba. Ifjúsági klubot is kialakítottunk, ahol tizenöt-húsz középiskolás és főiskolás, egyetemista fiatal jön össze rendszeresen. Helyiséget biztosítottunk egy helyi fiatalokból álló zenekarnak is.

Néprajzi bemutatók

Az iskola utcai épületében található két terem közül az egyiket közösségi helyiségként használják. Kisebb családi rendezvényeket, ünnepségeket tartanak benne. A másik teremben az iskolai felszerelést raktározták el, melyekre esetleg még szükség lehet. Az intézmény rendelkezik egy szolgálati lakással is. A tervek szerint egy rábaközi helytörténeti gyűjteménynek ad majd helyet.

– Idekerül például Kiss Ernő bogyoszlói fafaragó műveinek állandó kiállítása. A kisteremben Rábaközi fafaragók címmel szeretnénk egy tárlatot létrehozni. A szolgálati lakás tehát néprajzi bemutatóvá alakul – jegyezte meg a polgármester.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új falubuszok pályázatból

Megye - Az agrártárca megjelentette a falubuszbeszerzésekről szóló rendeletét. Az érintettek kissé… Tovább olvasom