Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Bezárják a mihályi kastélyt

A mihályiak, csakúgy, mint néhány évvel ezelőtt, ismét a Dőry-kastély sorsáért aggódnak.
A mihályiak, csakúgy, mint néhány évvel ezelőtt, ismét a Dőry-kastély sorsáért aggódnak. A bérlő felmondta a szerződést, az épület várhatóan a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalhoz kerül.

Pap Lajosné polgármester, ahogy korábban, most is mindent elkövet, hogy faluja büszkesége ne kerüljön „lakat alá". Az intézkedéssel ugyanis helybeli családok maradhatnak kenyérkereset nélkül.
– Véletlenül tudtuk meg, hogy szeptembertől megint bezárják a kastélyt.

Megdöbbentünk, hiszen 1995 és 2001 között már átéltük, mit jelent a lakatlan épület: rettenetes állapotot, az elvadult ősparkot, málló falakat, rideg tornyokat. Ebből nem kérünk még egyszer. Akárhogyan is, de követeljük, hogy a műemlék sorsát végre megnyugtatóan rendezze a tulajdonos – sorolta indulatosan Pap Lajosné. A polgármester a kormányfőnek, a körzet országgyűlési képviselőjének, a Kincstári Vagyonigazgatóságnak, illetve a Miniszterelnöki Hivatalnak is levelet írt, kérve a falu számára megnyugtató döntést.

– Nem tudjuk elfogadni az indokokat, miszerint gazdaságtalan a kastély működtetése, hiszen a saját szemünkkel látjuk, hogy egyre több a vendég, a rendezvény – sorolja Pap Lajosné polgármester.
– Azt sem értjük, miért csak néhány hónapos „próbaidőt" adnak egy ilyen szállodának. Miért nem várnak hosszabb ideig és próbálják felfuttatni?

Az önkormányzat is gondozná

A település vezetője kifejtette: az önkormányzat is igényt tart a kastélyra, bár tudják, erre kevés esély van. Ha mégis lenne lehetőség a tulajdonjog átadására, ők a jó gazda gondosságával kezelnék községük „ékszerdobozát" és biztosan megtalálnák a megfelelő üzemeltetőt is.
– A kastély és Mihályi sorsa összeforrt az évszázadok alatt, nem tudják elképzelni az itteni életet úgy, hogy az ódon falak között csak „holt lelkek" bolyongjanak. Nem beszélve arról, hogy a most ott dolgozók, köztük nagycsaládosok is, az utcára kerülnének. A Dőry-kastélynak a környék idegenforgalmában központi szerepet kellene játszani, nem évről évre azon aggódni, hogy mikor akarják bezárni – jegyezte meg Pap Lajosné.

Nem gazdaságos működtetni

A kastélyt fenntartó Miniszterelnökség Központi Üdülési és Oktatási Főigazgatóságának főigazgatója, Imre János megerősítette:
– A bérlő valóban felmondta a szerződést szeptember 30-i határidővel. A kastélyszállót nem tudtuk gazdaságosan működtetni, mert a környéken nincs olyan turisztikai látványosság, amely vonzaná a látogatókat.

Műemlékvédelem alá kerülhet

– Láttunk volna lehetőséget az ottani szénsavforrás gyógyászati felhasználásában, de sajnos ez is meghiúsult. Ezután bérbe adtuk, de a bérlő is olyan veszteségeket halmozott fel, hogy inkább felmondta a megállapodást. Mivel a kastély komoly kulturális érték, felvettük a kapcsolatot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal, hogy megnyugtatóan tudjuk rendezni az ingatlan sorsát – tudtuk meg a főigazgatótól.

Imre János azt is elárulta lapunknak, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke úgy nyilatkozott, szívesen átvennék és felújítanák a kastélyt. Ezt a legcélszerűbb megoldásnak gondolja, mert akkor garantált lenne a védettségének megfelelő hasznosítás. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság másik javaslata szerint ők veszik magukhoz az épületet és befektetőt keresve hasznosítják. A kastély tehát mindkét változatban állami tulajdonban maradna és a műemlék jelleg dominálna sorsában: a műemlékvédelmi hatóság felügyelete alatt valósulhatna meg a felújítás és a fejlesztés.

Nem marad gazdátlanul

Szeptember 30-ig eldől, ki lesz a vagyonkezelő, tehát a Dőry grófok ősi fészke nem marad gazdátlanul. A főigazgató hozzátette: igaz, hogy üdültetési célra nem gazdaságos, de azon munkálkodnak, hogy megfelelő funkciót találjanak számára, mert senki nem akarja, hogy bezárják a kastélyt.
Megkerestük a kastélyt bérlő, kaposvári székhelyű céget is. Ügyvédjük mára ígért tájékoztatást döntésük, a bezárás okairól.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az egész család besegített

A bogyoszlói Szabó József, Jóska bácsi nyolcvannyolc éves, harminc éve, hogy nyugdíjba ment. Tovább olvasom