Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Bevált a körjegyzőség Acsalaggal

A barbacsi általános iskolában idén az előírásoknak megfelelő a tanulólétszám.
A barbacsi iskola
A több mint hét és fél száz lelkes Barbacs önkormányzata az elmúlt évben a legfontosabb feladatának az intézmények – óvoda, iskola – működtetését tekintette. Természetesen a legtöbb pénzt is erre a célra fordította a település vezetőtestülete.

– Július elseje óta működik az Acsalaggal létrehozott körjegyzőség. Tapasztalataink jók és ez anyagi szempontból is kedvező számunkra – mondta Herczeg Tihamér polgármester. – Ami az elmúlt évi fejlesztéseinket illeti, felújítottuk az iskolaépület tetőzetét pályázati pénz segítségével. Szintén az iskolában lefestettük a nyílászárók egy részét.

Az óvoda részére új számítógépet vásároltunk, ahol az internet-hozzáférés is biztosított. Folyamatban van az építési telkek kialakítása, a Csornai úton négy házhelyet kívánunk értékesíteni. Fontos feladat lenne az utak, járdák felújítása. Sajnos elutasítottak bennünket. Pályáztunk az iskola akadálymentesítésére is, ám ezen a téren sem jártunk sikerrel. Ezért az idén újra próbálkozunk. A közterületek rendbetételét ugyancsak támogatással szeretnénk elvégezni, csakúgy, mint a sportöltöző felújítását. S egy aktuális feladatról: a múltkori havazás után a helyi mezőgazdasági vállalkozók segítségével eredményesen küszködtünk, járhatóvá tettük a falu útjait.

A polgármester szerint a csatornaberuházás, amit változatlanul Bősárkány gesztorságával szándékoznak elvégezni, az ugyancsak sikertelen pályázat miatt továbbra is várat magára. Herczeg Tihamér a napjainkban gyakorta szomorú valóságként emlegetett iskolabezárások kapcsán elmondta, náluk még megvan az előírt létszám, és várhatóan még jövőre is meglesz, ám az gondot okoz, hogy vannak olyan szülők, akik például Csornára viszik a gyereket.

– Mi a korábbi években iskolatársulást hoztunk létre Maglócával, csakhogy lassan ott is elfogynak a gyerekek – jegyezte meg a falu vezetője. A készülő idei költségvetésről szólva pedig megemlítette, hogy vészesen fogy az önkormányzat tartaléka, sőt, az sem kizárt, hogy hiánnyal kell számolniuk ebben az esztendőben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A munka a legfontosabb

Ágoston Erzsébet nemrég ünnepelte századik születésnapját. A nénit a család és Beled vezetője… Tovább olvasom