Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Berg Gusztáv Szakiskola - Százharminc éves a kapuvári szakoktatás

A héten ünnepli százharminc éves jubileumát a kapuvári szakoktatás.
Negyven éve adták át a szakiskola új épületét és tíz éve vette fel a Berg-szakiskola a város jótevőjének nevét.

Jubilál a szakképzésés a Berg-szakiskola

Fennállása százharmincadik évfordulóját üli a Berg-szakiskola, mely tíz éve vette fel Berg Gusztáv nevét. A jubileumot rendezvénysorozattal ünneplik az intézményben, mely ma délelőtt 11 órakor a névadó sírjának megkoszorúzásával kezdődik. Ezt követően tárlat nyílik az iskolában a képzés múltjáról. Kedden – február 25-én – reggel regionális szakácsversennyel folytatódnak a programok, majd 26-án, szerdán „Szakképzés a Rábaközben, 130 év távlatában" címmel egykori diákok és pedagógusok találkoznak a Berg-szakiskolában délután három órától. Itt az intézmény egykori vezetőivel is lehet találkozni. „Regionális konferencia a szakképzés aktuális kérdéseiről" címen szakmai konferenciát tartanak Kapuváron, a Berg-szakiskolában február 27-én, csütörtökön délelőtt 11 órától neves szakemberek és előadók közreműködésével


Kapuváron 1884-ben indult meg a kötelező tanoncoktatás, akkoriban 84 beíratott fiú tanulóval. A végzettek iparossegédként helyezkedtek el. 1890-ben a polgári iskola számára kialakított épületben folytatódott az oktatás, ugyanis a törvény kimondta, hogy az oktatáshoz a polgári iskola helyiségeit, taneszközeit és oktatóit is rendelkezésre kell bocsátani. Néhány évvel később, 1911-től a szervezett iparosoktatás a városban – érdeklődés hiányában – megszűnt, a képzés az ipartestületekben folytatódott.

A második világháború után az általános és az iparosképzés különvált, s Kapuváron az 1949/1950-es tanévben újraindult az ipari iskola, mely a helyi gazdaság munkaerő-utánpótlásának legfőbb forrása volt a városban.

– Kapuvár és a környék növekvő gyermeklétszáma miatt 1970-ben indokolttá vált építeni egy önálló iskolát, melyet 1973-ban bocsátottak a tanulók és oktatóik rendelkezésére – tájékoztatta lapunkat a szakiskola igazgatója, Nagyné Szabó Nikolett. Ebben az új épületben folyik ma is az elméleti oktatás. Közben Kapuvár város is 120 férőhelyes tanüzemet adományozott az iskola részére, melyet az oktatási céloknak megfelelően tanműhellyé alakítottak át. A fejlesztések nyomán 1985-ben újabb jelentős előrelépés történt; megépült az új épületszárny, s mind az iskola, mind a tanműhely számos új, korszerű eszközrendszerrel gazdagodott.

– Az intézmény akkoriban megfelelő hatékonysággal teljesítette feladatát: nagy számban „termelte ki" a szocialista iparhoz szükséges munkaerőt – mondta az intézményvezető. Ez a munkaerő azonban – az országos tendenciáknak megfelelő – alacsonyan kvalifikált végzősökből állt, akiknek többsége betanított munkásként, esetleg segédmunkásként helyezkedett el valamilyen nagyüzemben. Igen kicsi volt azoknak az aránya, akik ténylegesen tanult szakmájukban tevékenykedhettek.

Amikor a nagyipar a kilencvenes évek elején összeomlott, a szakképzés is válságba került, alapvetően azért, mert nem voltak munkahelyek, nem kellett a nagyipar számára újabb munkaerőt képezni. Sőt, még azok munkahelye is veszélyeztetve volt, akik már ott dolgoztak. – Ez a tendencia természetesen Kapuvárt sem kerülte el: sorra zártak be az egykor több száz munkást foglalkoztató, nagy hírű üzemek. Így váltak az itt dolgozók egyik napról a másikra munkanélkülivé. Ez természetesen intézményünkre is nagy hatással volt, jelentősen csökkent az igény a szakmunkások képzésére – mondta Nagyné Szabó
Nikolett.

A gazdasági környezet átalakulását követve az iskolának és a fenntartónak egyszerre kellett (volna) a szakmai képzés struktúráját átalakítani, a szakmai tudást emelni, és az ehhez szükséges általános képzést igényesebbé tenni. Ráadásul mindezt egy olyan finanszírozási környezetben várták tőlük, amikor az oktatási rendszerben még az intézmények alapműködésének biztosítására is alig jutott elég pénz, nemhogy a fejlesztésekre. – A nehézségek ellenére a Berg a fenntartó támogatásával megpróbált reagálni a megváltozott igényekre. Kereste azokat a lehetőségeket, melyek támogatják azon képzéseket, melyek célja a gazdaságban elhelyezkedni tudó szakemberek „kibocsátása" – jelentette ki a szakiskola igazgatója. Az iskola életében azonban továbbra is „a változás az állandó", nemcsak a képzés tartalmában, hanem külsőségekben is változások történtek: 2004 decemberében az intézmény felvette Berg Gusztáv nevét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sportos sikerek Bágyogszováton

A kézilabda-diákolimpia negyedik korcsoportos lánycsapata a 3. helyen végzett. Tovább olvasom