Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

Bemutatták a Tablók könyvét

Csorna - Tablók könyvét adott ki a csornai Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola. A kötetben az elmúlt hatvan évben végzett osztályok fényképei láthatók, közel ötezer diákot örökít meg.
A hétvégén mutatták be a csornai Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskolában a Tablók könyvét. A kiadványban az elmúlt hatvan évben az intézményben végzett diákok fényképei láthatók. A kötet szerkesztője Molnár László. Az iskola volt diákjai, pedagógusai szép számmal jelentek meg a rendezvényen.

A könyvbemutatón Kovács Istvánné, a Hunyadi igazgatója ismertette az intézmény történetét.

Az iskola volt diákjai, pedagógusai szép számmal jelentek meg a rendezvényen. A Tablók könyve csaknem ötezer diák fotóját őrzi meg az utókor számára.

A csornai premontrei rend katolikus gimnáziumában az 1947–48-as tanévben kezdődött meg a tanítás. Az 1960-as években már minden évfolyamon négy osztály volt, a gimnáziumi képzés mellett mezőgazdasági szakközépiskola is indult. 1970-től közgazdasági osztályt indítottak, nyolc évvel később a középfokú óvónőképzést is bevezették. 1987-ben adták át a gimnázium új szárnyát.

Molnár László, a Tablók könyvének szerkesztője ajánlotta munkáját az olvasók figyelmébe. „Egy sorozat része a csornai Tablók könyve, ez a tizenhatodik kötet – fogalmazott.

– Egy iskola különleges története, valamennyi itt végzett diák portréját tartalmazza, közel ötezer képet."

A rendezvényen az érdeklődők megvásárolhatták a Tablók könyvét. A szervezők csak ezen a napon használt, alkalmi bélyegzőlenyomattal látták el a kötetet.

Olvasóink írták

  • 1. Dománné Varga Hermina 2007. december 18. 10:55
    „Kedves Igazgatónő!

    Nagyon jó ötletnek találom, köszönöm, hogy lett egy ilyen könyv...........
    Sok régi ismerősre, barátra találtam benne....

    Itt láthatjuk együtt, hogy korábban, ill. később kik koptatták velünk a Hunyadi Gimnázium padjait....

    Szeretettel köszöntlek:
    Dománné Varga Hermina”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre több adomány a máltaiaknak

Szany - A Kisalföld Füszért Zrt. idén is pénzadománnyal támogatta a Máltai Szeretetszolgálat szanyi… Tovább olvasom