Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Barbacs iskolát tart, de kevés a gyerek

Barbacson is egyre kevesebb gyerek születik, ezért aztán a helyi általános iskolában is fenyegető gond a tanulólétszám csökkenése.
Nagyobb beruházást nem terveznek, ugyanakkor a szükséges fejlesztéseket az idén is szeretnék maradéktalanul elvégezni Barbacson. Ilyen feladat például az utak rendbetétele, amit csak apránként, ütemezve tudnak végrehajtani.

A több mint 750 lelkes település polgármestere, Herczeg Tihamér elmondta: mostanság a legfontosabb feladat a Ságvári utcában az úttest és a járda felújítása. A munka 14 millió forintba kerül, az összeg felét „Teki-pályázaton" nyerték. Emellett hamarosan kezdődik a kábeltelevízió szerelése a faluban.

Ezeknek a napoknak a legfontosabb eseménye azonban Barbacson is az új tanév megkezdése. Különösen azért, mert az ilyenkor jelentkező gondok mellett nehezíti a helyzetet, hogy szinte „borotvaélen" táncol a tanulólétszám az alsó és felső tagozatot is magában foglaló iskolájukban. Az intézmény működtetésére már korábban társulást hoztak létre Maglócával, ám úgy tűnik, ez sem segít az országszerte tapasztalható probléma megoldásában, hisz ebben a két községben is egyre kevesebb a gyermek. Herczeg Tihamér szerint ameddig lehet, fenntartják az iskolát, bár nem elképzelhetetlen, hogy a 2006-ban kezdődő tanévtől valóban realitássá válik a létszámhiány.

A polgármester a tervekről elmondta: még ebben az évben szeretnék elvégezni a falubeli utak kátyúzását, a jövő esztendőben pedig a Szeder utca, valamint a járdák felújítását. Persze csak akkor tudják ezt megvalósítani, ha hozzájutnak pályázati támogatáshoz.
Csatornázás ügyében – csakúgy, mint a bősárkányi térség többi településén – a helyzet Barbacson is változatlan.

Tehát azt várják, hogy a sokadik nekifutásra végre sikeres legyen a pályázatuk és elkezdődhessen a nagyberuházás.
Az év elején Herczeg Tihamér még nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az önkormányzat hitelfelvételre szorul. Kedvező fejlemény, hogy eddig nem kellett ezt a lépést megtenni. A falu vezetője reméli, hogy ezután sem kényszerülnek rá, bár megjegyezte, hogy messze van még az év vége.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Termelői áruház társulásban

Megalakult hét rábaközi település – Farád, Rábatamási, Jobaháza, Bogyoszló, Potyond, Sopronnémeti, Magyarkereszt- úr – Leader Fejlesztési Társulása. A program átfogó célja a vidéki élet- és munkalehetőségek javítása, a jólét növelése, életképes vidéki közösségek kialakítása, az együttműködési képesség és szervezettség javítása. Tovább olvasom