Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Báloztak: lesz teteje a tűzoltókocsiszínnek

A Kapuvárhoz tartozó kistelepülés életét az Öntés Jövőjéért Alapítvány szervezi. Évente három, immár hagyományos rendezvényt tartanak: a jótékonysági bált, a falunapot és a karácsonyi koncertet.

Az alapítvány tanfolyamokkal, különböző mérésekkel segíti tagjait és az érdeklődőket az egészséges élethez, a falu jövőjének alakításához.

Tavaly ilyenek voltak a biokultúra-tanfolyam és kirándulás, kukoricaműhely, csuhéfonás. Korszerű anyagokból és technikákkal ételkészítési tapasztalatokat gyűjtöttek, készülnek a falusi turizmusra és a vidéki vendéglátásra.

– A minap megrendezett jótékonysági bál már a negyedik alkalom volt a közös szórakozásra, ahol igazi nemzetközi vendégsereg, kínai, olasz, osztrák és magyar látogatók gyűltek össze – mondta Minacciné Halász Emma, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Budapestről, Győrből és Kapuvárról is érkeztek vendégek, ám Minacciné hozzátette, a helyiek részéről nagyobb érdeklődésre számított.

Elmondta: az első bál bevételét a Berg-kút és a Béke tér rendbetételére fordították, a másodikból készült egy közterületi korlát, a harmadikból a kultúrotthon környékét parkosították, élő sövényt ültettek és pihenőpadokat telepítettek. A mostani bál bevételéből a tavaly épített tűzoltókocsiszín tetejét építik meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Jó érzés visszagondolni arra, hogy segítettünk˝

Elismerő oklevelet kaptak azok a kisbaboti tűzoltók, akik a községben januárban történt tűz… Tovább olvasom