Kisalföld logö

2018. 05. 23. szerda - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Balogh Csaba is képviselőjelölt

Csorna - A csornai szocialisták pénteken bejelentették, hogy képviselőjelöltjüket, Balogh Csabát az ajánlószelvények leadása után nyilvántartásba vették.

Papp József, az MSZP helyi elnöke tegnapi sajtótájékoztatójukon bejelentette: a szükségesnél jóval több ajánlószelvényt gyűjtöttek, s így mára nyilvántartásba vették az időközi országgyűlési választásra képviselőjelöltjüket, Balogh Csabát.

„Egyetértek Gyopáros Alpár múlt heti Áder Jánost kritizáló nyilatkozatával" – fogalmazott Papp József. „Áder után valóban olyan egyéni országgyűlési képviselőre van szükség, aki tesz is valamit a választókerületéért."

Fontosnak nevezte, hogy a választókerület uniós támogatásokból megkezdett beruházásai sikeresen befejeződjenek. Balogh Csaba megköszönte mindenkinek az eddigi támo gatást, s hozzátette: – Ahogy beszélgettem az emberekkel, azt tapasztaltam, hogy a baloldal szimpatizánsai rejtőznek és hallgatnak ugyan, de bíznak a sikerben.

A jelölt győzelme esetén támogatná az „Út a munkához" program folytatását és a banki hitelesek védelmét. Nagyon fontosnak nevezte, hogy a választó kerület európai uniós támogatá sokból megkezdett beruházásai sikeresen befejeződjenek.

Olvasóink írták

  • 5. MacGyver 2009. október 28. 20:02
    „Idézet a : "Jövőre nem indulnak buszok a megyéből a fővárosba?" cikk egy hozzászólásából:

    "Én vagyok a Bajnai,
    ti meg az ország barmai.
    Becenevem Libás Gordon,
    engem őriz minden kordon.
    Barátom a Gyurcsány Feri,
    zsebünk ezért pénzzel teli.
    Nem fog rajtam semmi átok,
    s magasról tojok rátok.
    Lelki ismeretem nincsen,
    ez nekem a legfőbb kincsem.
    Nem lehet itt semmi gikszer,
    én lettem a főminiszter.
    Korlátlan a mi jogunk,
    ezzel élni is fogunk.
    Nektek viszont nincsen jog,
    megmondtam, hogy fájni fog.
    Bizony nagy a mi eszünk,
    tőled mindent elveszünk.
    Nekünk semmi nem elég,
    ki nem haver - csőcselék.
    Nem jött be a Pannon Puma?
    Majd bejön egy másik duma.
    Dübörög a gazdaságunk?
    A lábunkon alig állunk.
    A magyar sose haladhat,
    minket bárki meg..<moder>
    És ha télen hideg lesz,
    ha megfagysz, megdöglesz.
    Azt mondod, hogy meghalsz éhen?
    Megtehetted volna régen.
    Majd kapsz sírodra virágot,
    mi eladjuk az országot.
    Az országból mehettek,
    külföldön tán ehettek.
    Helyetted majd lesz itt ember,
    Izraelből, mint a tenger.
    Nem kell nektek szaporodni,
    azok fognak szaporodni.
    A romákkal majd jóban lesznek,
    bajt, problémát lerendeznek.
    Remélem, hogy ránk szavaztok, na viszlát, szevasztok"”
  • 4. barcog 2009. október 27. 11:14
    „Kíváncsi lennék mit tud még ígérni a választóinak, mert ők a baloldalt is becsapták, nem csak a jobbot?”
  • 3. Deir_Yassin 2009. október 12. 23:23
    „<moderálva> 3 milliárdból még egy normális szórólapra se tellik?”
  • 2. jánosi 2009. október 12. 20:37
    „A baloldal szimpatizánsai valóban elrejtőztek, Papp elvtárs aki bújt aki nem indulhat a keresés.
    Lúzer B. Cs., ha Fidesz az irodai fikuszt indítaná az is kétharmaddal nyerne !”
  • 1. pinquin 2009. október 09. 19:22
    „Szegény B.Cs., szegény Gy.A., egyetlen önálló gondolatuk sincs...
    Siralmas...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százmilliós lenne az elvonás Kapuváron is

Kapuvár - A 2010-es költségvetéséről szólva Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő kijelentette:… Tovább olvasom