Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Ballagásra készültek, mégis temetésre gyűltek össze

Egy év telt el Nyári Szabina halála óta. A szanyi diáklány ballagása napján rosszul lett és meghalt. Szerettei azóta sem dolgozták fel a tragédiát.

Édesanyja attól fél, széthullik családja, mert ő nem tudja összetartani őket.

Egy évvel ezelőtt lányuk ballagására készültek Szanyban a Nyári szülők.

Néhány nappal később azonban temetésére gyűlt össze a rokonság. Szabina, a csornai Kossuth-szakiskola végzőse pár órával a nagy esemény előtt udvarukon összeesett és meghalt. A család azóta sem heverte ki a tragédiát. Az édesanyja nem vetette le a fekete ruhát, édesapja sem tud megnyugodni és testvérei is mindennap emlegetik. Az ikreknek különösen hiányzik.

– Nem visz rá a lélek, hogy színesbe öltözzek. Én már örökké gyászolni fogok – fogalmazta meg érzéseit portálunknak a tragédia évfordulóján Nyári Zoltánné Marika. – Azt gondoltam, az idő majd enyhíti a fájdalmat, de ez nem igaz. Mindennap, minden percben eszembe jut a kislányom.

Nyári Zoltánné úgy érzi, gyermeke elvesztését egy szülő soha nem tudja feldolgozni.
Nyári Zoltánné úgy érzi, gyermeke elvesztését egy szülő soha nem tudja feldolgozni.

Azt hiszem, hiába telik öt év vagy akár tíz, húsz. Egy szülő a gyermeke elvesztését nem tudja feldolgozni soha.

Nyári Szabina 1991. április 26-án született, tavaly április 30-án lett volna a ballagása. Az évfordulók természetesen megviselték a gyászolókat. Az egész család összegyűlt a temetőben, gyertyát gyújtottak, imádkoztak, emlékeztek. Marika a tévében, újságban látta a ballagásokról szóló híreket.

A szanyiak sem felejtenek. A napokban többen is megszólítottak, hogy megkönnyezték a ballagásokat Szabina emléke miatt - mondta Nyári Zoltánné.
– Összeszorult a szívem, minden nap nehezen telik, de az évfordulók nagyon megviseltek. Enyhíti egy kicsit a fájdalmat, hogy a lányomról nem feledkeztek meg a barátok, ismerősök. Pápai osztálytársai csokrot küldtek a sírra. Biztosan eljönnek hozzá csornai barátnői is – jegyezte meg az édesanya. – A szanyiak sem felejtenek. A napokban többen is megszólítottak, hogy megkönnyezték a ballagásokat Szabina emléke miatt. A sírján egyébként mindig van néhány szál friss virág és gyertyát is gyakran gyújtanak a helyiek. Szerették. De kaptunk segítséget például Mosonmagyaróvárról is. Úgy tudom, nyugdíjasok gyűjtöttek nekünk és küldték el a pénzt. Nekik ezúton is köszönöm.

Szabina sírján, a szanyi temetőben mindig van friss virág. Az évfordulóra osztálytársai is küldtek csokrot.
Szabina sírján, a szanyi temetőben mindig van friss virág. Az évfordulóra osztálytársai is küldtek csokrot.

Nyári Zoltánné az elmúlt egy évről azt mondta: semmilyen lett az életük. Az addig összetartó családban ˝mindenki megy a maga útján. Intézi a saját sorsát˝. Szabina ikeröccseit szinte saját gyermekeiként gondozta. Érthető, hogy hiányzik nővérük. A nagyobb testvérek és az édesapa sem tudtak napirendre térni a történtek felett. Lezárultak a haláleset utáni orvosi vizsgálatok és a rendőrségi eljárás is, amit a szülők indítottak.

 Nem tudjuk elfogadni, hogy lányunkat egy perc alatt elvesztettük. Nem tudjuk, kihez forduljunk. A rendőrség nem tudta bizonyítani állításunkat, megszüntették a nyomozást. Emiatt is fáj a szívünk.
Véleményük szerint ugyanis lányukat a halála előtt néhány nappal bántották. Nyáriék nem nyugodtak meg az eredményeken.

– Mennénk mi tovább is, de nem tudjuk, hogyan kezdjük. Nem tudjuk elfogadni, hogy lányunkat egy perc alatt elvesztettük. Nem tudjuk, kihez forduljunk. A rendőrség nem tudta bizonyítani állításunkat, megszüntették a nyomozást. Emiatt is fáj a szívünk – fakadt ki Marika.

– Hiányzik egy szem a megszokott, eddig erős láncból. Nincs erőnk, hogy összeüljünk és megbeszéljük a dolgainkat. Nincs erőm, hogy terelgessem őket, főleg a kicsiket. Jó volna egy szakember segítsége, de én nem ismerek ilyet. Különben széthullik a család. Nem tudok mihez fogni.

Szabina ruhái, dolgai, mindene ugyanúgy van, ahogy itt hagyta. A gyertya ég az előszobában a fényképe mellett. Oda néha leülök és elmerengek. Nagyon nehéz ez nekünk – zokogta lányára emlékezve Nyári Zoltánné. 

Olvasóink írták

  • 3. meir 2010. május 13. 16:14
    „Yisgadal v´yiskadash sheme raba.........!!!
    szolaljon meg a KADDISH egy artatlan gyermekert!!!
    Az O.-rokkevalo adjon megnyugvast es gondoskodo szeretetteljes vigasztalast a gyaszolo csaladnak!”
  • 2. molyhos_tölgy 2010. május 11. 22:24
    „Szabina nyugodjon békében!
    a családnak meg megnyugvás és sok erőt kívánok, hogy talpra tudjanak állni, és a kicsiket biztos háttérben, egy szeretetteljes közegbe tudják tovább nevelni!
    őszinte részvétem!!”
  • 1. exodus 2010. május 11. 20:32
    „Szörnyű tragédia ez egy családnak. Kívánom Isten szerető vígasztalását, helyreállítását, hogy a kistestvérek ne eshessenek további áldozatául ennek a tragikus történésnek. Őszinte részvétemet fogadják.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszavonták a csornai kardiológia működési engedélyét

Visszavonta a csornai kórház kardiológiai osztályának működési engedélyét az ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézete. Tovább olvasom