Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Balesetek, bűnesetek: a sajtszállítótól az emberölésig

Rábaköz - Elfogták a répcelaki sajtgyár házi szarkáját és a nevezetes kapuvári kórházi szórólap gyártóját is. Vonatbalesetek Farádon és kutyatámadások Enesén. Több haláleset Mihályiban és környékén. Összegyűjtöttük a Rábaköz elmúlt évének nevezetesebb, tragikusabb bűn- és baleseteit.
A tavalyi év elejének legérdekesebb bűnesete a répcelaki sajtgyár házi „szarkájának" elfogása volt. A beledi és kapuvári rendőrök január közepén fogták el azt a tompaládonyi tizennyolc éves fiatalembert, aki szinte havonta látta el a Dél-Rábaközt répcelaki sajttal. Az elfogás érdekessége volt, hogy a fiatal férfi először egy autós üldözést követően karambolozott, majd elszaladt a rendőrök elől. A kapuvári rendőrök még szintén januárban mentettek ki saját házából egy hetvennyolc éves, egyedülálló himodi asszonyt, aki már két napja, egyre elhalóbb hangon könyörgött segítségért. A február a csornai trükkös csalóval kezdődött, aki az egyik helyi bank pénztárosától másfél millió forintot „varázsolt ki". Az elkövető azóta sem került rendőrkézre. Ebben a hónapban a kapuváriak egy sajnálatos halálesethez vonultak. Egy tizenkilenc éves babóti fiú, koncertről hazafelé tartva, máig ismeretlen okból az úttesten feküdt, amikor egy autó halálra gázolta. A márciusi bűnesetek legérdekesebb eseménye a csornai létrás betörés volt, miszerint egy ismeretlen behatoló az Arany János utca egyik családi házába a szomszédból lopott létrán jutott be, majd az ellopott pénztárcákkal távozott.

Március: Kenderültetvényt találnak egy kapuvári szekrényben.
Március: Kenderültetvényt találnak egy kapuvári szekrényben.

Hasonló illetéktelen behatolót egy kapuvári férfi is talált a saját hálószobájában. Egy huszonhét éves román állampolgár épp a „családi ezüstöt" leltározta, amikor a tulajdonos a szobában rajtakapta. A kiértesített rendőrök a helyszínen fogták el a hívatlan látogatót. E hónap közepén egy fiatal vásárosfalui férfi rongálta meg a helyi temető sírjait. Tettének motivációit nem tudták kideríteni. Szintén áprilisban a csornai rendőrök találtak tizennyolc vadászpuskát egy farádi ellenőrzésen. A lövészegyesületi elnök ellen lőfegyverrel való visszaélés miatt indítottak – nem először – eljárást. Április végére egy csatárimajori családi veszekedés jutott. Egy ötvenhat éves férfi bezárta élettársát a konyhába és „haljunk meg mindketten" felkiáltással kinyitotta a gázcsapot. Az emberölési kísérletből végül „csak" egy tűzeset lett, amiben leégett a vitázó pár háza. Az asszony még időben kimenekült az épületből.

A május egy tragikus vonatbalesettel kezdődött, amikor a farádi átjáróban egy harmincnégy éves győri hölgy hajtott ki a vonat elé. A balesetben meghalt nő nem az első áldozata volt ennek az átjárónak.
A Kisalföld írásai és egy jobaházi áldozat családjának kezdeményezése nyomán napjainkra sorompó került a sokat vitatott
átjáróhoz.

E hónap végén történt az első enesei kutyatámadás, amikor a közeli Péterházapusztán két megvadult eb egy hatvannyolc éves férfira támadt. Az eset érdekessége, hogy a megvadult állatok még a kiérkező rendőröknek és a mentőautónak is nekitámadtak, de végül elmenekültek.

A „kutyás ügyek" a következő hónapban szintén Enesén folytatódtak, amikor egy kerékpározó gyermekre támadt az utcabeli eb. A kilencéves fiú végül viszonylag könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet, ám a kutyák ellen aláírásgyűjtésbe fogtak a helybéliek.

Szeptember: Halálos gázolás a babóti vasúti átjárónál.
Szeptember: Halálos gázolás a babóti vasúti átjárónál.

Úgy látszik, a nyári hónapok az emberek és az állatok együttélését kezdték ki. Egy bágyogszováti, tíztagú társaság egy házibuliban fogta magát és az udvaron pihenő macskát a kerítésen keresztül kivágta az utcára, s egy éppen arra haladó autó szélvédőjére esett. Az eljárás megindult a fiatalok ellen.

Augusztusban a kapuvári kórház, „szórólapos" ügye adott beszédtémát a kisvárosban. Közkézen forgott egy szórólap, melynek akkor ismeretlen írója az azóta „fel-le" váltott igazgató mellett állt ki, nem kímélve a helyi képviselő-testületet. Ez utóbbiért a városháza rendőrségi feljelentést tett. A Kapuvári Rendőrkapitányság nyomozói végül rátaláltak egy ötvenéves kisfaludi ápolónőre, aki kihallgatása során elmondta, igazgatója iránti elfogultságból készítette, szerkesztette és terjesztette az ominózus szórólapot. Csornán a vízből kihalászott motorkerékpárról beszéltek a nyár utolsó hónapjában. A több százezer forint értékű motort – több kerékpárral egyetemben – egy fiatalokból álló társaság lopta el. A nyomozás során kiderült, a banda egy része negyvenkét rendbeli lakásbetörésben is érdekelt, ellenük az eljárás folyamatban van.

Július: Két halottja volt egy szárföldi balesetnek.
Július: Két halottja volt egy szárföldi balesetnek.

Az ősz ismét tragédiával köszöntött a Rábaközre. Kapuvárra haladván személyautójával kisodródott és a balesetben életét vesztette egy huszonegy éves kapuvári fiú. A helyi labdarúgócsapatot is erősítő sportolóról társai a pályán is megemlékeztek. November közepén, a kapuvári Térségi Általános Iskola (KTI) Széchenyi-tagiskolájában – jelenleg ismeretlen tettesek – negyven ablaktáblát törtek be a közeli áruház parkolójából felszedett térkövekkel. A kár több százezer forint. Horváth László, az intézmény vezetője elmondta, az elkövetők személyében az intézmény egykori, kirúgott tanítványait gyanítja, ám a rendőrség napjainkig nem talált bizonyítékokat ellenük. Novemberi eset volt, hogy egy kapuvári nő ellopott autójáról és a benne hagyott egymillió forintról értesítette a helyi rendőröket, akik azonnal megtalálták a járművet és a pénzt: a szórakozott hölgy egyszerűen elfelejtette, hol parkolt.

December elejéről a rábapordányi disznólopást érdemes megemlíteni. A helyi mezőgazdasági részvénytársaságnál nem ez az eset volt az első. Két hónappal előtte volt egy meghiúsult lopási kísérlet, akkor azonban a tettesek teherautója megakadt a sárban. A második alkalommal sikerrel jártak, a kerítésnél hagyták a teherautót és a disznókat saját lábukon terelték ki a várakozó gépkocsihoz. A kár meghaladja az egymilliót, ám a társaság vezetése szintén egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki. Egyelőre eredmény nélkül.

Sajnos az óév két tragikus eseménnyel búcsúzott a Rábaközben. A mihályi emberölésről és a kisfaludi, szilveszteri tragédiáról lapunk a napokban bőven beszámolt.

Olvasóink írták

  • 2. tatira 2009. január 07. 07:13
    „ha jól emlékxem volt egy sodrófás ügy is, mi lett vele: ) ?”
  • 1. zsiros 2009. január 07. 06:22
    „Nem beszélve a csornai óvódai ügyekről,ami a mértéktelen selejtezésekből áll.Ügy politikai okok miatt lezárva????Érdekelne a vége!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fagyos napok: indul a korcsolyázószezon

Rábaköz - A korcsolyázható tavakon az önkormányzatok rendszeresen ellenőrzik a jég vastagságát.… Tovább olvasom