Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Bajnoki címükre emlékeztek

Az 1974–75-ös járási első osztályban bajnok lett Bágyogszovát labdarúgócsapata.
Az 1974–75-ös járási első osztályban bajnok lett Bágyogszovát labdarúgócsapata. A nagy esemény harmincadik évfordulóján újra pályára lépett a csapat. A régi társakat Kálmán Bertalan hívta össze ünnepelni. Az ellenfél a rábapatonai öregfiúk együttese volt.

– Megünnepeltük a tizedik és a huszadik évfordulót is, és mindenki az első hívó szóra igent mondott most is – mondta érdeklődésünkre a főszervező. – Csupa szív, a focit nagyon szerető játékosok voltunk, igazi barátok a pályán kívül is. Edzőnk, Mészáros Peti bácsi jól tartotta össze a gárdát, jóban-rosszban együtt voltunk. Többen is sokra vihették volna, de például a Győri Dózsa megkeresésére sem mentek el tőlünk. Inkább velünk maradtak.

Az „aranycsapat" tagjai szerint az akkori bajnokság igencsak erős volt. Beled, Mihályi, Osli voltak a nagy ellenfelek. Az egyetlen vereségüket is éppen Beledtől szenvedték el a bajnokságban, 1–0-ra kaptak ki. Ezenkívül három döntetlenjük volt és több mint száz rúgott góllal, illetve kilenc ponttal magasodtak ki a mezőnyből.

– Nagyon szép évek voltak, büszke vagyok ma is a srácokra – emlékezett a „mester", Mészáros Péter. – Mindent megtettek a sikerért, szót fogadtak, bármit kértem tőlük, végrehajtották. Nagyon örülök, hogy most, harminc esztendő múltán is együtt lehetünk, vannak köztünk ugyanis olyanok, akik a legutóbbi nosztalgiameccs óta nem látták egymást.

Annak idején a falu közössége is szinte egy emberként állt ki az „aranylábúak" mellett, volt, hogy a vidéki mérkőzésekre három busszal kísérték kedvenceiket. A közeli településekre pedig kerékpárral követték a csapatot. Takács Rezső volt a bajnokcsapat középcsatára és „gólzsákja". Legszebb emlékei közé tartozik például a Hanság-kupa.

– Rábakecöl, Bágyogszovát és Szany maradt a döntőben, itthon vertük meg a szanyiakat – akik két osztállyal felettünk játszottak – 4–2-re, így miénk lett a kupa. De szép emlék a Győri Dózsával játszott Magyar Kupa-meccs a kudarc ellenére is. Szerdai napon játszottunk, kevés néző előtt, hiszen délután volt. 2–2 lett az első félidő. Tasnádi volt az ellenfél középhátvédje, a kapu előtt „beforgattam", elhúzta a lábamat, de Soós tanár úr, a bíró nem adott tizenegyest. Az ellentámadásból gólt kaptunk, így kiestünk a kupából. Az ítélet után nem is a bágyogszováti, hanem a rábapordányi nézők futottak be a pályára, annyira felháborodtak – idézte a szép éveket Takács Rezső.

Akkoriban annyi volt a fiatal a községben, hogy különböző korosztályokból négy csapatot tudtak kiállítani. A tanács 35 ezer forinttal támogatta az egyesületet, de sok pénz jött be a jegyárakból is, noha nyolc forint volt a nyugdíjasbelépő, de a teljes árú sem sokkal több. Az egyéves pártolótagság negyven forintot taksált. 2–300 ember volt kíváncsi a mérkőzésekre.

Az aranycsapat

A bágyogszováti bajnokcsapat névsora: Szabó Tibor, Ifjú Ferenc, Kiss László, Berki Tibor, Kurcsics Ferenc, Takács Rezső, Takács Attila, Váradi András, Meskó Jenő, Horváth Zoltán, Szabó Zoltán, Kiss Miklós, Horváth Tamás, Németh Viktor, Czinder János, Kálmán Bertalan, edző: Mészáros Péter, elnök: Szabó Gyula, szakosztályvezető: Kiss József. A játékosok az első sípszó után egyperces vigyázzállással tisztelegtek elhunyt társuk, Horváth Tamás emléke előtt, aki legutóbb még velük együtt ünnepelhetett. A harmincadik évfordulót azonban már nem érhette meg.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parkosított, rendezett sírkertek

Mindenszentek és halottak napja alkalmából a temetőket több ezren keresik fel. A legkisebb falvakba is visszatérnek a településről elszármazottak, hogy gyertyát gyújtsanak szeretteik sírján. Nemcsak ezért persze, de a helybeliek arra törekednek, hogy a sírkertek gondozottak, rendezettek legyenek. Megkérdeztük, hogy rábaközi településen, milyen felújítások voltak a közelmúltban. Tovább olvasom