Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

Az óvodás gyermekekért báloztak

Kapuvár - A Kapuvári Óvodáskorú Gyermekekért Alapítvány a hét végén tartotta jótékonysági bálját, melynek bevételéből a nagycsoportos óvodások úszásoktatását támogatja az alapítvány.

Licskainé Stipkovits Erika, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hónapok óta szervezik az óvodások vízhez szoktatását (Kisalföld január 16.), ennek érdekében a pedagógusok és az alapítvány képviselői már Zalaegerszegen gyűjtöttek tapasztalatokat.

– Úgy vélem, a programmal nemcsak a gyermekek mozgáskoordinációját, úszni tudását segítjük elő, hanem olyan helyi élményeket adunk a kicsiknek, melyek szinte beívódnak a gondolataikba, erősítve ezzel a kötődést szülővárosukhoz – mondta a kuratóriumi elnök.
Hozzátette, a szülők nagyszámú támogatójegy vásárlásával a báli belépő megvételével támogatják a programot, ezenfelül egy helyi vállalkozó a gyermekek szállításához járult hozzá. A Flóra Gyógyfürdő kedvező ajánlata is hozzájárult az elképzelés sikeréhez.

Varga Endréné, a Király-tó Óvoda vezetője mindehhez hozzátette, jelenleg az óvónők és a testnevelők felkészítése folyik. A vezető óvónő hangsúlyozta, a program indítása előtt minden helyi óvodában szülői értekezletet tartanak, ismertetve az úszásoktatás, vízhez szoktatás részleteit. A kicsik március elejétől tíz héten keresztül járnak a gyógyfürdőbe, de az alapítvány kuratóriumának elnöke szerint ősztől rendszeressé válhat a nagycsoportosok vízhez szoktatása.

– Természetesen csak abban az esetben, ha a program anyagi hátterét tudjuk biztosítani, ám úgy vélem, az alapítvány mindent megtesz a hosszú távú működtetés érdekében – jelentette ki Licskainé Stipkovits Erika.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európai együttműködés a környezetért

Csorna - A Comenius-program keretében hét országból érkeztek pedagógusok Csornára. Iskoláik a… Tovább olvasom