Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Az önkormányzatok is készülnek az ünnepekre a Rábaközben

Temetőiket csinosítják, takarítják az önkormányzatok. Néhány községben komoly fejlesztésekre is futotta a közelmúltban.
A bősárkányi temetőben a ravatalozót szentelik fel szombaton, a bágyogiban a parkoló és a világítás korszerűsítése készült el. Az önkormányzatok készülnek a „temetői hétvégére", szinte valamennyi sírkertben elvégezték a nagytakarítást.

Szalay Imre, Bősárkány polgármestere érdeklődésünkre elmondta: mindenszentek ünnepén, szombaton szentelik fel a felújított, átépített ravatalozót temetőjükben. Az önkormányzat önerőből végeztette el a fejlesztést és korszerűsítette az épületet. Délután fél kettőtől Maráz Sándor helyi plébános, címzetes prépost az új síremlékeket szenteli fel, majd két órától a közös imádság keretében a megújult ravatalozót is.
Szanyban a szokásos rendben várják a sírkertek látogatóit. Mindkét temetőben murvát biztosítottak az elmúlt napokban azoknak, akik szeretteik sírját gondozták. Dörben a bejárattól a kápolnáig térkövezték a járdát, ezzel is biztosítva a jobb körülményeket. Dóczy Géza polgármester elmondta: folyamatosan rendet tartanak a temetőjükben, de mindenszentek és halottak napja előtt még nagyobb hangsúlyt fektetnek erre.

Bágyogszováton a helyi önkormányzat a bágyogi falurész sírkertjében a világítást korszerűsíttette a közelmúltban és kialakították a parkolót is. Horváth László polgármestertől megtudtuk: a szováti sírkertben is hamarosan szeretnék megoldani az állandó világítást a helyhez illő kandeláberek felállításával.

Csornán a hagyományoknak megfelelően gyászzene szól majd mindkét temetőben. Szombaton és vasárnap is hosszabb nyitva tartást biztosít a Jószív kft. Szombaton este kilencig, vasárnap este nyolcig látogatható a Szent Antal- és az Őrangyal-temető.

Bezin a sírkert nagytakarítását végezték el a napokban, tájékoztatott Kovács György. Hozzátette: nagyobb fejlesztést, felújítást nem terveznek egyelőre a temetőben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előadások az akadémián Csornán

A Városi Művelődési Központban szerdán elkezdődött a Nyugdíjas Akadémia hatodik előadás-sorozata. Tovább olvasom