Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

Az iskola élni akar

A rábacsécsényi általános iskola élni akar. Határozottan állítja ezt Greszlerné Pozsgai Gizella igazgató egy évvel azután, hogy a megszüntetés lehetősége is felrémlett.
(illusztráció)
Tavaly ilyentájt viharok dúltak a rábacsécsényi iskola körül. Különböző hírek keltek szárnyra, és többek között az is elhangzott, hogy megszűnik az intézmény. Nehezítette a helyzetet, hogy a rábaszentmihályi és kisbaboti szülők egy része úgy döntött, hogy az új tanévtől nem a rábacsécsényi iskolába járatják gyermekeiket.
– Mintegy húsz diákunk távozott tőlünk és ez valóban nehéz helyzetbe sodorta az intézményt.
Szerinte mostanra sikerült úrrá lenni a nehézségeken, s ez egyebek mellett annak köszönhető, hogy a tantestület tagjai szeretik a hivatásukat és áldozatot is vállaltak, így tavaly szeptemberben elkezdhették a munkát.
– Annak ellenére, hogy igen alacsony a létszámunk, mindössze ötvennégy gyerek jár hozzánk, eredményes munkát végzünk.
Ez a tanulmányi eredményekben is megnyilvánul – fűzte hozzá az igazgatónő. – Mivel kis létszámú osztályaink vannak, egy tanulóval többet tudunk foglalkozni és a gyengébben teljesítőket átsegítjük a nehézségeken. Az is az eredményességünket mutatja, hogy versenyeztetjük a gyerekeket. Nem akarunk engedni a korábbi elképzeléseinkből és továbbra is a korábban elért színvonalat próbáljuk tartani. Tanulóink a megyei és országos versenyeken is megállják a helyüket. Mi nem tudjuk a jók közül is a legjobbakat kiválasztani, hanem azokat nevezzük a versenyekre, akik vállalják a megmérettetést. Fizikából például országos negyedik helyezést ért el az egyik tanulónk. De én a megyei harmadik helyet is nagyra értékelem, sőt, a kilencediket is jónak tartom – értékelte az eredményeket Greszlerné Pozsgai Gizella.
– A közelmúltban matematikából és szövegértésből felmérést tartottak az első és az ötödik évfolyamban. Az ötödikesek kielemzett anyagát már megkaptuk és olyan eredményeink vannak, amelyek miatt nem kell szégyenkeznünk. Még a budapesti iskolákkal összehasonlítva is jó eredményt értek el tanulóink – tette hozzá az igazgatónő.
Greszlerné szerint a régi állapot visszaállítására kell törekedni, hisz az ésszerűség is ezt kívánja. A körjegyzőséghez tartozó négy falunak összefogásra van szüksége már csak a lakosság alacsony lélekszáma miatt is.

A megállapodás a képviselő-testületek feladata

– jelezte az igazgatónő. – Szabad iskolaválasztás van, a szülők végiggondolhatják, hogy hová, melyik iskolába járatják a gyerekeket. Dönthetnek úgy is, hogy minket választanak. Mivel kevés a tanulónk, nem vagyunk könnyű helyzetben, pénzügyi gondok gyötörnek bennünket, de nemcsak a készet várjuk, hanem magunk is tenni akarunk. Igyekszünk kihasználni minden lehetőséget, ami az előrelépést segíti. Sikeres pályázatunknak köszönhetően idén az oktatási anyagok terén fejlesztést tudtunk végrehajtani. Emellett pedig szigorú takarékossági intézkedéseket hoztunk. Tesszük ezt azért, mert a rábacsécsényi iskola élni akar.
„ Gondokkal küszködtünk a lecsökkent tanulólétszám következtében, miközben egyértelmű volt, hogy az iskolát mindenki szeretné megtartani. A falubeliek éppúgy ragaszkodtak hozzá, mint a szülők, az önkormányzat és a pedagógusok. "

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyorsvonattal ütközött egy autó

Súlyos, életveszélyes sérüléssel járó közlekedési baleset történt szombaton délután Farádon, a… Tovább olvasom